Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)
SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között
elő, 6-ban a fertőzött egyedek aránya 1 %-nál kisebb, 4-ben 1-4 % közötti, 3-ban 5-10 % közötti, l-ben viszont 96 %-os volt. A tuberkulinpróba használhatóságáról doktori disszertációt írt Hirschenstein István (1930), Révész Kálmán (1931) és Arany Géza (1933)- A fertőzöttségből a betegség elsősorban az idős egyedekben fejlődött ki. Az utóbbira a baromfi lesoványodása, majd levágás után a belső szervekben, főleg a májban szembetűnő gümők ("köves máj") hívta fel a figyelmet. A baromfigümőkór kórszövettanáról doktori értekezést készített Persa László (1930). A madártuberkulózis baktériumát a fertőzött baromfin és a beteg embereken kívül a fogékony marhák, sertések és mis háziállatok is terjeszthetik. Az ember a kórokozóval 64 érintkezés útján, a tuberkulotikus baromfiállománnyal való foglalkozás közben is fertőződhet. Hazánkban is megállapították a baromfi-paratífuszt {Manninger, Csontos, stb.). E betegség egyik kórokozóját {Salmonella typhimurium) korábban Bacterium psittaci-nak nevezték, mert a hazánkban akkor még nem észlelt psittacosis (papagájkór, későbbi nevén ornithosis, "madárbetegség") kórokozójának vélték." Később kiderült, hogy a baktérium csupán a betegség szövődményét képes okozni. Az ornithosis valódi kórokozóját, a Chlamydia psittaci-t később mutatták ki különféle madárfajokból. 1 ' A paratífusz kórokozójának a Bacillus breskviensis-i tartották. E betegségre különösen a pulyka fogékony. Hazánkban egy különböző helyekről beszerzett hízópulyka-állományban szórványosan előforduló megbetegedést a paratífusszal azonosítottak - a klinikai tünetek és a betegség 5-7. napján bekövetkező elhullások alapján - 1928-ban. Kiváltó okként a pulykák szállítását, helycseréjét és a járvány kitörése előtti hideg időjárás miatt erősen lecsökkent ellenálló-képességet jelölték meg. A fiatal kacsák és libák fertőzésre való fogékonyságát Manninger írta le 1918-ban. A két világháború között baromfihullákból kimutattak még sertésorbánc-baktériumokat (Jármai), staphylococcusnak vélt baktériumokat {Krausz, László F.) és Csontos által másodlagosnak tartott colibaktériumokat Ismeretes volt már az álgümőkór is (okozója a Bacterium pseudotuberculosis rodentium). Colibacillus témában írt doktori értekezést Nyaka Géza (1930). A paracholeravihriók okozta betegség gyakorlatilag nem volt jelentős. Néhány libából származó szerv vizsgálata során Csukás (1930) írta le A főleg óvantagok által terjesztett spirochaetosis ellen jól bevált kemoterápiás készítmény volt a külföldi Atoxyl és a hazai BR34. (Az utóbbit a Laboratórium Védőoltóanyagok Termelésére RT. a hullavizsgálattal kapcsolatban kívánatra díjtalanul szerezte be. A biztos diagnózis felállítása céljából az élő beteg állatból vett vért (frissen vagy 4-6 napi tárolás után), vagy friss hullát küldtek valamelyik vizsgáló laboratóriumba. Az 1930-as években ajánlották a még nem beteg egyedek fertőzését beteg baromfi frissen vett, vagy 2-4 napig tárolt vérével, majd 1-2 nap múlva kemoterápiás készítmény befecskendezését, amelynek védelmében a kórokozó nem tudta megbetegíteni az állatokat, de aktív immunitást létesített. A fertőző baromfinátha, de az utóbb felsorolt baktériumos fertőzések zöme is, főleg azoknak a nemtörődöm baromfitartóknak az állományaiban okozott nagy veszteséget, amelyekben zsúfoltan tartották az állatokat, az ólakat hónapokig nem takarították, s a betegeket az állományokból nem emelték ki. " A betegség oktanáról doktori értekezés született.
