Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

csökkentették a szigorú állategészség-rendőri intézkedések és a nagyarányú védőoltások. Rendszerint tyúkfélék (tyúkok, gyöngytyúkok, pulykák, pávák) között okozott járványokat, de egyes esetekben kacsákon és libákon is észlelték a baromfipestis kitörését.' (2.ábra.) A baromfihimlő nem tartozott a hivatalból jelentendő betegségek közé, de vírusa számos állományban előfordult. A baromfihimlő két alakja közül a bőrben megnyilvánulót az 1930-as évekig baromfihimlőnek, a nyálkahártyákon jelentkezőt baromfidiphteriának nevezték. Alkalomadtán nehézséget okozott a betegség nyálkahártya-kiütéses alakjának megkülönböztetése a fiatal állatokon jelentkező A-avitaminózistól. A két betegség együtt is előfordult Magyarországon, így olyan állományokban, ahol az állatok nem jutottak hozzá zöldtakarmányhoz.

4 A himlőt nem sikerült gyógyítani, csupán a tüneteket lehetett enyhíteni az egészségesektől elkülönített, enyhén beteg állatokon. A súlyosan beteg állatokat leölték. A betegség elleni védekezés elsősorban a betegség behurcolásának megakadályozásából állt. Ajánlották a védőoltást biológiailag gyengített, élővírust tartalmazó vakcinával olyan állományokban, amelyekben a betegség már korábban előfordult, és így a fertőzés veszélyét a ragályhordozó állatok fenntartották. " A Phylaxia humán osztálya 1924-ben kezdte meg Johan Béla egyetemi tanár vezetésével a diftéria elleni szérum gyártását, majd 1928-ban előállította a tyúkhimlő elleni vakcinát.' A baromfihimlő elleni tolltüszőbe való oltás módszerét Schneider ismertette. (3.ábra.) A két világháború között Magyarországon először 1940-ben a tyúkok fertőző gége- és légcsőgyulladását Sályi (majd 1968-ban Kapp és munkatársai) írták le." A Marek-féle betegség a teljesítmény fokozására törekedő baromfitenyésztők csirkéi és tyúkjai között növekvő méretekben fordult elő Észak-Amerikában, valamint a nyugat- és középeurópai országokban. Magyarországon a külföldről behozott állatokon Marek által 1907-ben megállapított (és a tyúkok sokszoros ideggyulladása néven általa leírt) betegség több mint három évtizedig nem okozott járványt. Csontos és Sályi 1939-ben, majd később több állományban is kimutatta. A betegség majdnem kizárólag csak a kultúrfajták 3-8 hónapos egyedein, többnyire nyáron és ősszel, olykor a szaporulat 50 %-át is meghaladó veszteséggel, helyenként évről évre jelentkezett.' A tyúkok leucosisát hazánkban Jármai Károly (1930) tanulmányozta behatóan. Jármai az esetek 70-90 %-ában tudta mesterségesen előidézni a betegséget és a kórokozót, több szerzővel együtt, a szűrhető ragályanyagok közé sorolta." A betegség nem terjed közvetlen fertőzés útján, viszont nagy a szerepe a vérszívó élősködőknek. Jármai a halála előtti évben, 1940-ben is e témáján dolgozva jelentette meg az Állatorvosi Lapokban cikkét a tyúk erythroleucosisának vírusáról, amelynek különállóságára és a betegség kórfejlődésére vonatkozó vizsgálati eredményei ma is érvényben vannak.' Baktériumok okozta betegségek A beteg tyúkok és csirkék a falusi udvaron szabadon járkálva fertőzték társaikat, s a kistenyésztők - kevés kivétellel - nem tartották meg a baromfi-egészségügyi előírásokat." A korábban kizárólag egyéni udvarok, szabadon tartott baromfi-állományaiban katasztrófaszerű veszteségeket okozott a baromfikolera. A falusi utcák Manninger szavaival élve valóságos "baromfi