Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

BALÁZS GYÖRGY: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19. században

Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században BALÁZS GYÖRGY 18. századi történelmünk legjelentősebb eredménye a másfél évszázados török hódoltság, a felszabadító harcok s a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei során szétzilált ország gazdasági regenerálódása, újjászervezése volt. A Habsburgok központi hatalmának kiépülése, a felvilágosult abszolutizmus gazdaságpolitikája és az ezzel szembekerülő rendi törekvések bonyolult, ellentmondásos időszakában végbement az elnéptelenedett területek benépesítése, a termőföld visszahódítása, megművelése. A nagyarányú betelepítések, spontán betelepedések nyomán alakult ki az ország tarka nemzetiségi térképe. A török uralom alól felszabadított területek benépesítése során derül ki a mesteremberek alacsony száma. Az 1723. évi országgyűlésen törvényt hoznak, hogy „... mindennemű kézművesek, tizenöt évre nyerendő minden köztehertől való felszabadítás biztosítása mellett az országba hívassanak.''

1 A betelepülő idegen nyelvű, kultúrájú lakosság, a mesteremberek a malomiparra is hatással voltak. Nemkülönben a mérnökök, részben a betelepülők, részben a hazaiak, amint erre később rátérünk. A 18. század első felében a töröktől felszabadult országrészeken lassan megindult az élet, a földesurak, az uralkodó is elősegítették az elpusztult ország újratelepítését, a mezőgazdasági termelés megindulását. A 18. század eleji gazdasági helyzetről szemléletes képet adnak a - más források híján - becsült települési, népsűrűségi adatok. Ezek szerint míg a 15. században az ország lakossága 4 millió fő volt, addig a 18. század elején csak 4,2 millió, 1720-ra is csak 4,5 millió. Középső területeit délkelet felé fokozatosan csökkenő népsűrűség, s a gazdaság színvonalának erős hanyatlása jellemzi. Az északnyugati peremvidékek (Nyitra, Pozsony, Sopron, Vas megye stb.) népsűrűsége, gazdasági színvonala némileg megközelítette a szomszédos osztrák területekét (Sopron megyében 41 fő/km

2

), azonban az alföldi területek (Nagy- és Kiskunság, Csanád stb.) gazdasági színvonala helyenként még a kora Árpád-kori, feudalizmus előtti szintet sem érte el. Ezen területek népsűrűsége 20-30 fő/km

2-ről, nyugatról délkeletre haladva fokozatosan 2-3 főre csökkent, s egyes területeken, pl. Bács-Bodrog megyében még az 1,5 főt sem érte el.

2 Ugyanakkor a Dunántúl egyes vidékein is igen kisszámú népesség élt: Tolna vármegye alispánjának 1710. évi jelentése szerint a megyében 21 lakott helység volt, s a legnagyobban sem maradt több 20 portánál.

3 Az Alföld nagy részén a vezető termelési ágazat az állattartás, főként szarvasmarhatartás lett. Az Alföldön a volt hódoltsági területeken a kétnyomásos gazdálkodás kivételnek számított, így a 18. század folyamán a legtöbb helyen még elegendő tér kínálkozott a vízzel nem borított területek benépesítésére, a földművelés számára történő visszahódítására. A gazdasági élet fejlődését kedvezőtlenül befolyásolta a közlekedési lehetőségek lehetetlen volta is. Később, a népesség növekedésének és a szántóföldi növénytermesztés térhódításának hatására szükségessé vált a vízszabályozás, az árvízmentesítés, a lecsapolás az újabb szántóterületek, a legelők, kaszálók biztosítása érdekében, a csatornák, utak építése pedig a termékek értékesítési lehetősé-