Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

TÜDŐSNÉ SIMON KINGA: A földbirtokos Kálnoky Sámuel (1698)

Csíkkozmás (8 fő), Tusnád (4fő), Cserefalva (1 fő), Csíkszentmárton (6 fő), Lázárfalva (3 fő) és Kászonújfalu (3 fő) helységekben szólnak. Az 1698. évi inventárban bejegyzett jobbágyok csoportját esetenként tovább növelhetjük a már említett 1703. évi, I. Lipót parancsára összeállított adólajstrom oldalain felsorolt, Kálnoky-birtokhoz tartozó jobbágyok számával. Közéjük tartoztak tehát még: a komolói (1 fő), a sárfalvi (2 fő), a lemhényi (5 fő) jobbágyok. Fontos számunkra a kőröspataki kastélyhoz tartozó jobbágy- és szolganép külön említése, hiszen arról sem az I69I., sem az I698. évi összeírásban nem hallunk. Az 1703. évből viszont megtudjuk, hogy a kastély udvarában 18 személy, a szomszédos Káinokról 10 személy szolgált. A kézdiszentléleki udvarházhoz még további 14 jobbágy tartozott. Mindent egybevetve, a XVII. század fordulóján a Kálnoky-földbirtokhoz kb. 150 szolga, zsellér és jobbágy tartozott. Meggyőződésünk, hogy a földesúr jobbágyainak száma ennél nagyobb lehetett, hiszen a hétköznapi okiratok (levelezések, jobbágykötő levelek) gyakran olyan jobbágyokról is beszámolnak, akik nem az udvarházhoz vagy kastélyhoz tartozó földeken éltek. Távol, más falvakban laktak, ahonnan eljártak a gazda földjére dolgozni, esetenként egyéb szolgáltatásokkal törlesztették kötelezettségeiket. Az 1703. évi adó összeírásban is megemh'tik, hogy a földhöz ragadt szegény jobbágyok adómentességükért földesuruknak 10-20-30 és még ennél is több mérföldnyire levő földjeiket is kellett szántani, a termést learatni és behordani, szénát készíteni és egyéb robotmunkát végezni."

19 A földbirtokon dolgozó jobbágyok száma állandóan változott. Volt aki rövidebb, mások viszont hosszabb ideig szolgálták urukat. Egy 1695 júniusában kelt, jobbágyságra kötelező levélből például megtudjuk, hogy Káinok}' Sámuel elfogatván a lemhényi Bene Istókot, annak fejét kötötte, de hogy miért és meddig tartotta jobbágyságban, már nem ismeretes.

20 Annyi azonban bizonyos, hogy az I698. évi összeírásban már nem találkozunk Bene Istók nevével. A XVII. századi székelyföldi főnemesi birtok összeírásával nem bővelkedünk, így a Kálnoky-gazdaság korabeli helyét és rangját a katonai szervezettségben élő Székelyföldön csak hozzávetőlegesen állapíthatjuk meg. Ebből az időszakból kevés székelyföldi nemes gazdaságát és birtokviszonyait ismerjük részletesen. Összehasonlításként egyelőre egy rendhagyó székely főnemes, a háromszéki altorjai Apor István (1638-1704), a királybíró, a portai követ, az erdélyi katolikusok nagy egyéniségével hozakodunk elő, aki a század végére, a konjunktúra teremtette lehetőség idején, ügyeskedésével (kereskedés, pénzkölcsönzés) olyan vagyonra tett szert, hogy a székely nemesek közül vele senki nem vetekedhetett. l699-re már többszörös milliomos. „Egyedi jelenség Erdély történetében, egy rövid átmeneti időszak lehetőségeinek és egy kiemelkedő gazdasági érzékéi főúr véletlen találkozásának eredménye" - írja kortársa, Cserei Mihály.

21 Vagyonáról unokaöccse, Apor Péter pedig megjegyezte, hogy Bethlen Gábor fejedelem testamentumán kívül, párját Erdélyben nem hallotta. A több mint 20000 hold földtulajdon, a 90 falu-falurész, 17 gazdasági központ, 65 jobbággyal, 175 zsellérrel rendelkező Apor-gazdaság árnyékában bár eltörpül a legkevesebb 830 holdas, 7 nagyobb gazdasági központ köré csoportosuló, 18 falu-falurész, kb. 150 jobbágy,