Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

Prof. Dr. Takács Imre (1902-1995) (MÁRTHA ZSUZSANNA)

Prof. Dr. Takács Imre (1902-1995) 1902-ben született Sárváron. 1920-ban a szolnoki állami főgimnáziumban érettségizett, majd beiratkozott az 1920:XXXI. törvénycikkel létesített tudományegyetemi közgazdaságtudományi karra. A vesztett első világháború következtében és Trianon után az elcsatolt területekről százezrek menekültek a megmaradt országba. Infláció, nyomor, munkanélküliség sújtotta hazánkat. Érthető, hogy nyugdíjas köztisztviselő édesapja képtelen volt fia egyetemi tanulmányainak költségeit vállalni. Takács Imre létfenntartását, egyetemi kiadásait diákok tanításából, jegyzetírásból fedezte. 1925-ben közgazdaságtudományi és 1926-ban közgazdaság-doktori oklevelet szerzett. 1925-től 1931-ig az Egyetemi Közgazdaságtudományi Karon tanszéki gyakornok, illetve tanársegéd volt. Az 1932/33. egyetemi év folyamán állami ösztöndíjjal Berlinben a tudományegyetemen agrárpolitikai és földművelésügyi közigazgatási tanulmányokat folytatott. 1933-tól 1947-ig a Földművelésiig)! Minisztériumban előadói, ügyosztályvezető-helyettesi, ügyosztályvezetői, végül főosztályfőnöki munkakörben szolgált mint segédfogalmazó, fogalmazó, segédtitkár, titkár, osztálytanácsos és miniszteri tanácsos. Közben 1940-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán egyetemi magántanári képesítést szerzett, majd 1943-ban az Országos Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabizottság és az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézeti Szakvizsgabizottság tagja lett. 1947-ben a köztársasági elnök az Agrártudományi Egyetem tanácsának egyhangú jelölése alapján egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezte ki az egyetem mezőgazdasági karának budapesti osztályára a mezőgazdasági közigazgatásjogi és közigazgatástani tanszék vezetőjévé. Az 1947/48. tanévben az Agrártudományi Egyetemen a továbbtanulni kívánó tehetséges parasztfiatalok részére szervezett kétéves nappali munkástanfolyam tanulmányi bizottságának elnöke is volt. Professzori működését 1949-ig folytathatta, ekkor ideiglenesen nyugdíjazták, majd 1951-ben annak ellenére, hogy 1945-ben korábbi emberi és politikai magatartását a Földművelésügyi Minisztériumban működött igazoló bizottság minden joghátrány nélkül igazolta, Rákosiék mint „osztályidegen" volt miniszteri tanácsost, feleségével együtt, a Hajdú-Bihar megyei Esztár községbe kitelepítették. A történelem a kitelepítéskor drasztikusan, kikerülhetetlenül avatkozott be életébe. Nehéz sorsát tiszteletreméltó, páratlan emberi tartással viselte. A kitelepítés feloldása után még nem költözhettek vissza Budapestre, Vecsésen laktak. 1956-ban lehettek ismét budapesti lakosok, de csak mint albérlők. 1955-től 1969-ig tudományos kutatóként a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott. 1969-től 1994-ig ugyanitt mint ny. tudományos főmunkatárs agrártörténeti kutatásokat folytatott. Az 1973-80. években a múzeum évkönyvének szerkesztője is volt. 1970-től 1986-ig ellátta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre budapesti csoportjának elnöki tisztét. 1976-ban a Közgazdaságtudományi Egyetem jubileumi aranydiplomával, 1986-ban gyémántdiplomával és 1991-ben vasdiplomával ismerte el szakmai tevékenységét. 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia állam- és jogtudományi kandidátusi oklevél adományozására érdemesítette.