Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

MOLNÁR ZSOLT: Területhasználati konfliktusok a Szentendrei-szigeten

lentos ipari tevékenység nem folyt. Az ingázás, a kényelmetlenségeken túlmenően, a távolságtól függően, jelentős időveszteséget jelent, amely előrevetíti a földbirtokok megművelésének időkorlátokból adódó nehézségeit. Birtokmegoszlás A szigeten, kis területe és viszonylag nagy népsűrűsége révén, nem volt jellemző a nagy táblákban való gazdálkodás. Az itt jelenlévő népesség jórészt a mezőgazdaságból élt és tartotta fönt magát. A szövetkezet létrejöttét követően a közlekedés javulása és a földteriiletek elvesztése arra késztette a lakosságot, hogy a környék kínálta nagyszámú munkalehetőséggel éljen, és az ingázást válassza. A szövetkezet a kisbirtokokból nagyobb táblákat alakított ki, ezáltal a korábbi birtokrendszer felbomlott. Hogy milyen volt, azt jól jellemzi a búza és az árpa területnagyság szerinti e század eleji (1935-1948 közötti) megoszlása. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a birtokok túlnyomó része 6 ha alatti területű, ha együtt vizsgáljuk ezt a 6 és 12 ha közötti területekkel, azt figyelhetjük meg, hogy az összes birtok mintegy 60%-a tartozik ide. A közepes, 12-60 ha közötti terület még viszonylag sok, hozzávetőlegesen 10%-nyi, de a 60 ha feletti terület csak Pócsmegyer és Szigetmonostor határában található meg, évről évre változó (1948-ig csökkenő 1948ban megnövekedett) mennyiségben. A búza és az árpa vetésterülete (1936-38 és 1948-ban) A szövetkezet megjelenése után a háztáji birtokok nagysága csak az önellátást, vagy csak a szükséglet egy részének biztosítását tette lehetővé. Az 1972 -ben regisztrált adatok szerint a birtokok több mint kétharmada 0,5 ha alatti, a maradék egyharmad pedig 0,5 és 3 ha közötti területű (Statisztikai évkönyv).