Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZŐLLŐSY GÁBOR: Két mongol dísznyereg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében
A nyereggel együtt került a múzeumba a hozzá tartozó kantár (xajaar) is, amely nagyon hasonló a másik mongol kantárhoz (13. ábra). Anyaga keskeny nyersbőr szíj, amelyet a másik kantárhoz hasonló ezüst gyűrűk ráhajlításával alakítottak hengeresre. Ezeken kívül minden szíjon jobb és bal oldalon egy-egy 3 cm hosszú, hálózat mintás, henger alakú ezüst veret van. A kantárba egy igen vékony szájvasú, kis karikájú, rövid pálcájú pálcás zabla (amgai) van szíjjal bevarrva. Erre a részre a zabla bevarrása után tették fel az ezüst gyűrűket. Az orrszíjnak és a torokszíjnak a pofaszíjba csatlakozásánál a pofaszíj át van szúrva és saját magán visszabújtatva. Ezeken a helyeken és az orrszíj közepén ezt a kantárt is egy-egy ezüst gomb (towruu) díszíti. A tarkószíj és a torokszíj csatja ezen a kantáron kör alakú. Mindkét kantárszár (Joloo) két darabból áll. A zablakarikába egy kb. 40 cm hosszú, kettéhajtott szíj darab van hurkolva, amelynek szabad végeit a sima nyersbőr kantárszár végébe vágott hasitokba kötötték be íjászcsomóval. A két kantárszár teljesen külön darab. Az átadáskor készült fényképen látható, hogy nem a fékszárat adták Losonczi kezébe, hanem a bal oldali kantárszárat. Fékszár (culbuur) eredetileg sem volt a kantáron. III. Értékelés Mindkét nyereg úgynevezett Sambuu (ejtsd: szambú) nyereg. Ez a nyeregtípus a készítőjéről kapta a nevét, és az 1920-as, 30-as években terjedt el Mongóliában. A borjigin (ejtsd: bordzsigin)-nyereg továbbfejlesztett változatának tekinthető 8 . A 65.1396.1-5. ltsz. darab kissé használt benyomást kelt, de jóval igényesebb kidolgozású, mint a 91.247.1-4. ltsz. Ez utóbbinak élénkebbek a színei, a használat nyomait kevésbé mutatja, de az egész megjelenésében több a dísztárgyszerű vonás. Kivitelét tekintve mindkét nyereg átlagos dísznyeregnek tekinthető. A Nádom ünnep lóversenyének befutójára várakozók lovain nem ritkaság az ezeknél jóval díszesebb, igényesebb kidolgozású nyereg (14., 15., l6. ábra). A Sambuu nyereg a boltozatos nyergek (KŐHALMInál „hidas nyergek" 9 ) csoportjába tartozik. E csoportba legalább három, egymástól lényegesen különböző nyeregtípus sorolható, azon közös jellemzőjük alapján, hogy a nyeregtalpak és a két kápa közötti részen a faalkatrészek egészen összeérnek, így egyfajta boltozat képződik a ló gerince fölött. Ezeken a nyergeken nincs farbőr. A lovas közvetlenül a nyereg - többnyire párnázott - fa vázán, vagy egy erre rögzített párnán ül. A boltozat kialakulásának egy egyszerű módját figyelhetjük meg az ALMASY által közölt kazkak, illetve kirgiz nyergen 10 (17. ábra), ahol a talpak és a kapák közé kis szíjacskákkal rögzített, megfelelő alakúra faragott két falap képezi a boltozatot. Bonyolultabb és anyagigényesebb típus képviselője az a magántulajdonban lévő tibeti nyereg (18., 19- ábra), amely feltűnően hasonlít az ALMÁSY által közölt kínai nyereghez 11 (20. ábra). Itt a nyereg boltozatát nem külön fa palocskák alkotják, hanem a nyeregtalpaknak a két kápa közötti része van olyan alakúra faragva, hogy a ló gerince fölött összeérve a két fél egy boltozatot képez. Az alkatrészek ennél a nyeregnél nincsenek összeenyvezve. A kötést az a nyersbőr szíjfűzés biztosítja, ami a kapákat a nyeregtalpakhoz rögzíti.
