Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

CSÓK MÁRTA: Szolgáltatás vagy hivatás? (Múzeumpedagógia a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban)

A foglalkozást rajzolással folytatjuk. A rajzolás a kiállításban zajlik, és két szempontnak kell megfelelnie: vagy egyetlen mezőgazdasági szerszámot, eszközt rajzoltatunk, ami különösen megnyerte a tetszését, vagy pedig a kenyérsütési részhez kapcsolódó enteriőrről kell rajzot készíteniük. A rajzolásnál a szempontok megadásánál minden alkalommal kikérjük a kísérő pedagógusok véleményét, mert lehetséges, hogy ők olyan újabb szempontokat adnak, amelyeket figyelembe kell vennünk, hiszen ők ezután, a múzeumból távozva továbbgondolják a hallottakat és látottakat, foglalkoznak még a témával. Ritkán fordult azonban elő, hogy a pedagógus más, tőlünk eltérő szempontot is adott volna a rajzoláshoz. Ily módon többnyire a kiállításban látható, a gyerekeknek nagyon kedves és érdekes szélmalomról készülnek a fiúk, s a kenyérsütés eszközeiről a lányok rajzai. A rajzok persze nem mindig azt tükrözik, hogy ténylegesen mely tárgy tetszett igazán, hiszen a gyerekek fiú- és lánytáborokba „verődve" szeretnek dolgozni, ahol a bizonytalankodók, töprengők, lassúbbak általában a „hangadók" témaválasztását utánozzák. Még egy meglepetés is várja a gyerekeket a foglalkozás végén! A rajzok összeszedésekor a kiállításba előzőleg bevitt kópic tetejét levéve illatos, ropogós kifliket osztunk szét köztük. Egyetlen csoport sem volt, amely ezek után nem akart szinte már másnap visszajönni a múzeumba; látható és tapasztalható ilyenkor, hogy a gyerekekben kialakul egy múzeumot váró hangulat, pedig többnyire nagyon fárasztó másfél óra áll a hátunk mögött. Remélhetően sikerült megvilágítanunk, hogy a hagyományos történeti kiállításokban, amelyeket statikusaknak neveztünk, tudatos pedagógiai tevékenység és igyekezet hatására létrejöhet a dinamikus kapcsolat, azaz a kiállítás megelevenedhet a gyerekek számára még akkor is, ha konkrét ismeretük, melyet kötni tudnának a kiállítás által felvetett témákhoz, kevés. Miután a kiállítás aztán még sokáig látható - a gyerekek felsőbb osztályokba lépnek, középiskolások, egyetemisták, dolgozó emberek, felnőttek lesznek, - de akkor is nyújthat újat a számukra. A jól megrendezett, hagyományos, tehát statikus kiállítások olyanok, mint azok az irodalmi művek, elsősorban versek, amelyek életünk minden szakaszában tudnak újat mondani számunkra, holott azt gondolnánk, hogy már ismerjük őket. A kiállítás ilyen módon való megismerésében sok dramatikus elem van (játékok, mozgással járó versmondás), sok érdekes kérdés, amelyre hangosan válaszolnak, de van benne elmélyült, csendes munka is (rajzolás a kiállításban) és ehhez társul a friss kifli majszolásának élvezete is. Az élmények, melyek érik őket, sokfélék, és nekünk éppenséggel az élményeknek ezt a sokféleségét kell nyújtanunk számukra. Tovább elemezve a foglalkozássorozatot, második alkalommal a vadászattörténeti kiállítást („Erdő, kerek erdő") részesítik előnyben a pedagógusok. Ez a rangos és látványos bemutató, amely az épületegyüttes gótikus termeiben nyert elhelyezést, méltán kedvelt az iskolás csoportok körében. Fontosnak tartottuk, hogy a vadászatról, mint ősfoglalkozásról beszélve megnézzük az ősember vadászó eszközeit, majd azon túl a jelentősebb történelmi korok egyszerűbb - az orwadászatot is szolgáló - és sokkal díszesebb - lévén a főúri kultúra tárgyaihoz sorolható - tárgyait, lándzsákat, puskákat, lőportartókat és egyéb vadászfelszereléseket. Óvodás és kisiskolás korban is hasznos lehet tudni, hogy a nyílpuskával vagy a lándzsával milyen állatot lehetett elejtem, mire jó a csalikacsa és a hurok, vagyis itt elsősorban olyan vadászesz-