Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
CSÓK MÁRTA: Szolgáltatás vagy hivatás? (Múzeumpedagógia a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban)
gyakorlata. Az azóta eltelt több mint két évtizedben sok jó és követendő példát láttunk arra, hogy miként lehet a történeti múzeumok kiállításait az emberek meglévő ismereteihez vagy a jelen idő történelméhez közelebb vinni. Milyen kiállítások, milyen kiállítás-felfogási módok ezek? Német, cseh, lengyel múzeumpedagógusok egymástól függetlenül, ám szinte egyidőben fogalmazták meg, hogy akkor jó egy kiállítás, ha a látogató és a műtárgyak együttese között létrejön egy „dinamikus" kapcsolat, a kommunikációnak egy sajátos fajtája, tehát a hagyományostól eltérő élményszerző folyamat. A dinamikus kapcsolat létrejötte BAACKE, D -\ szerint egy folyamatot feltételez, mely többféle síkon létrejöhet látogató és kiállítás között. Első sík a felszínes élmény, a tárggyal való találkozás pillanata. A további „kommunikálás" a tárggyal kiváltja a tárgy iránti mélyebb érdeklődést, jelentőségének felismerését, érdeklődést a tárgy körülményeiről. (Hol, kik használták, hogyan készítették, mi lett a sorsa stb.) A kapcsolat legintenzívebb pontja, amikor az adott tárgy szemlélés közben „bevonul" a szemlélő életébe, kötődik emlékeihez, tapasztalataihoz, azaz köze lesz hozzá. Nem mis történik tehát, mint az, hogy a jelenből (tárgy szemlélése) a múltba (előzetes élmények alapján a tárgy iránti érdeklődés) és végül a jövőbe (beépíti ismereteibe, köti valamihez) érkezik a „kapcsolat" révén a szemlélő. Ezt nevezhetjük dinamikus oktató kapcsolatnak, s ennek létrejötte fontos a mi szempontunkból. Hogyan segítheti ezt elő a múzeumpedagógus? A múzeumpedagógusnak, különösen gyermekfoglalkozások tervezésénél, elsődleges célja, hogy mind többször hozzásegítse gyermekközönségét a dinamikus kapcsolat létrejöttéhez. Nem egyforma nehézség elé állítják a különféle kiállítások azt, aki e kapcsolat létrejöttén fáradozik! Egészen más beavatkozást, pedagógiai felkészültséget és módszereket igényelnek a hagyományos kiállítások, amelyeket fenti gondolatok jegyében nevezzünk „statikus" kiállításoknak, szemben a nem hagyományosan felépített, modernebb elemeket, installációt, vagy újszerűbb szemléletet tükröző kiállításokkal, amelyeket hasonló meggondolásokból nevezhetünk „dinamikusaknak". Visszatérve a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításaira, elsősorban az elmúlt évtizedekben megépített állandó kiállításokra; a közelmúltban kidolgozott gyermekfoglalkozisok kialakításánál alapvető szempont volt, hogy a statikusnak, merevnek nevezhető egységek vagy azok részletei a foglalkozások során megelevenedjenek a gyerekek számára. Ehhez segédeszközöket, elsősorban módszertani, olykor egyéb, kézzelfogható tárgyi segédeszközöket kell alkalmaznunk. Az előző fejezetben ismertetett módon sok esetben legelőször is a kiállítás koncepcionális átfogalmazásáról van szó, azaz hangsúlyt adunk hangsúlytalanabb részleteknek, vagy épp fordítva: a foglalkozás során a kiállítás egyes, a gyerekek számára valamilyen oknál fogva nem feldolgozható részét elhagyjuk, figyelembe sem vesszük, mert didaktikailag helytelennek ítéljük meg. Mi is történik ilyenkor?
