Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

DARVASNÉ MOLNÁR ANNA: A Nemzeti Alaptanterv és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításai

ezért a közös követelmények közt világosabban, határozottabban utaltam volna erre. Úgy gondolom, a magyar oktatásiig}

7 nehezen szabadul a verbalitis uralmától. A vizuális kultúra fejezetben a fejlesztési követelmények és a fejlesztésre fordítható idő nincs összhangban. Rátérve a műveltségi terület és a múzeumi lehetőségek összefüggéseire: elsőként említem a múzeum 1991-ben műemlékké nyilvánított épületét, a Vajdahunyadvárat. A magyar honfoglalás ezredik évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat történeti leállításainak bemutatására épült, Alpár Ignác tervező és kivitelező - a pályázati kiírásnak megfelelően - az épületegyüttesben ezer év jellemző építészeti stílusait vonultatja fel, egyes részleteiben, elemeiben felidézve a történelmi Magyarország egy-egy jellemző építményét is. Az épületegyüttes a hazai építészet európaiságát példázza. Mivel itt a román, gótikus , reneszánsz és barokk stílusú épületelemek egyszerre figyelhetők meg, páratlan lehetőséget nyújt az épület az összehasonlításra. A szabadkézi rajz kedvelt színtere is a múzeum. Figyelemre méltó az épületen belül használt többféle márvány, a gótikus rész mennyezetfestése , a szobrok épületen belül és kívül, a többnyire Róth Miksa műhelyében készült ólomüveg ablakok, ezek közül is a rózsaablak, Magvarország apotheózisa, a magvar és a társult országok címereivel. A rózsaablakkal egy térben, a halászati kiállítás termében a falat azok a régi vármegyecímerek díszítik, amelyek valamilyen kapcsolatban vannak a vízzel, hallal, halászattal. Együttesen: A heraldikát ennél élményszerűbben, szemléletesebben kevés helyen mutathatjuk be. Hosszan sorolhatnánk az épület figyelemre méltó részeit. Állandó kiállításaink közül elsősorban a vadászati kiállításban rendezett kis kamarakiállítás és a kiállításokban elhelyezett szobrok, festmények érdemelnek itt említést. Az ének-zene területhez sajnos nincs sok hozzáfűznivalóm. A múzeum Károlyi-udvara ugyan évtizedek óta nyári komolyzenei hangversenyek színtere, vasárnaponként az aulában népdalkörök, hangszeres népzenei együttesek lépnek fel, de kiállításainkhoz, hétköznapi múzeumpedagógiai munkánkhoz is vékonyka szálon kapcsolódik a zene. Üdítő kivételként említhetem a népszokások dalait e foglalkozáskörön belül, és az óvó- és tanítónők által kezdeményezett alkalmi bemutatókat: Kinek jut eszébe dal, vers a halászokról, az erdőről, a madarakról? Énekeljük, mondjuk el! Tévhit, hogy az ilyesmi megbontja a múzeum rendjét... Tánc és dráma. Sem az iskolai oktatásban, sem a múzeumpedagógiában nem vadonatúj elem a tánc és dráma, mégis nagy öröm számomra, hogy a NAT-ban a tananyag és a fejlesztési követelmények tantervi szinten fogalmazódnak meg, s így talán jelentőségük felismerése az ones emberismeretben, önmagunk kifejlesztésében, alkotókészségünk kifejezésre juttatásában sokkal általánosabb lesz. Egy jó lépés a tekintélyelvű, poroszos gyakorlattal, beidegződéssel szemben. A múzeumpedagógia, gondolom az iskoláétól eltérő helyszíni adottságai miatt is, foglalkozásaiba gyakran építi be a tánc és dráma elemeit. Az állatutánzók természetes közege a „Vadas terem", a bábkészítés, a kicsiknek szóló állatmesék eljátszásának is jó kiindulópontja. Mezőgazdasági múzeumként a téli és tavaszi ünnepkör játékait eljátszhatjuk a gyerekekkel, annak eredetét társadalmi hátterébe ágyazva, gyakran leállításainkban kereshetünk utalásokat. Múzeumpedagógiai munkánk egyik vonulata, szándéka az esztendő jeles napjaihoz fűződő, múltat idéző hagyományok, szertartások megismertetése: Karácsony-betlehemezés, regölés, vízkereszt, farsang, húsvét, pünkösd. Annak a paraszti múltnak, amelyhez történeti kiál-