Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

FARKAS GYÖNGYI: Propaganda és agitáció - Kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)

Sümegi Més/mű Veszprémi Magasépítő Vállalat Herendi Porcelángyár Forrás: 106 Zalaerdőd, Nagygörbő Nagyvázsony Bánd Az üzemi pártszervezetek által alakított „partonázscsoportok" azonban többnyire csak a kampányidőszakok idején keresték meg a tsz-eket. A városlődi tsz-elnöke 1956 májusában arról panaszkodott, hogy a tsz patronálására a várpalotai szénbánya van kijelölve..., de hiába keresik fel őket levélben vagy bárhogy, a kapcsolatot nem tartják velük."

107 Az ipari munkásság agitációs tevékenységének irányítása a járási pártbizottságok hatáskörébe tartozott, akik a járás területén lévő üzemek, bányák, vállalatok munkásait általában a közeü községekbe osztották be agitálni. A jelentős iparral rendelkező veszprémi, zirci és devecseri járásokban ez nem okozott problémát, de a kevésbé iparosodott keszthelyi és a sümegi járások 1956 telén a sikertelen szervezést például azzal indokolták, hogy „...nincsenek üzemek, nem tudnak tömegesen népnevelőket kiszahïtani."

108 Az elv az volt, hogy a politikailag képzettebb pártaktívák vegyenek részt a meggyőző-felvilágosító munkában, a gyakorlatban azonban csak a megfelelő létszám elérésére törekedtek. „Üzemi pártszervezeteink elé általában csak olyan irányú feladat volt állítva, hogy mennyi népnevelőt adjanak. A minőségre, főleg arra, hogy a vezetők menjenek,... már kevés gond volt fordítva"

109- gyakorolt önkritikát a megyei pártbizottság 1955 októberében. Az üzemi pártszervezetek feladata volt, hogy kétlaki munkásukat meggyőzzék arról, hogy hagyjanak fel az ipari munka melletti gazdálkodással, és földjüket „ajánlják fel" az államnak vagy családtagjaik a földdel együtt lépjenek be a tsz-be. 1952-től a sajtó is propaganda-hadjáratot indított a kétlakiság felszámolása érdekében: „A kétlaki bányász, ha leteszi a csákányt, siet haza, mert várja a mezőgazdasági munka. Örökös rohanás az élete, mert mindkét helyen szeretne eleget tenni."

110- írta a Veszprémmegyei Népújság 1952. május 11-én. Augusztus 8-án Lugosi Vilmos vájár „levelét" adta közre a lap, és olvasói elé a földjét az államnak felajánló, a kétlaki élettel felhagyó bányász esetét állította mintaként.

111 Az agitáció azonban többnyire hatástalan volt, a földről és vele együtt a kiegészítő jövedelemről való lemondásra csak kényszerrel lehetett rávenni a kétlaki munkásokat is.

112 A mezőgazdaság átszervezésével foglalkozó tervekben fontos funkciót szántak a gépállomásoknak. Eszerint a falu szocialista átalakításának folyamatában nem csupán a gépi technikát kellett adniuk, hanem - mint a munkásosztály „előretolt bástyái" - a környező települések politikai és kulturális központjai is lettek volna. Részvételük a tsz-szervezésben magától értetődött.

113 Veszprém megyében 1954-ben már 11 gépállomás működött 876 munkással és 283 alkalmazottal.

114 A kollektivizálás irányítói a helyi agitátorok között megkülönböztetett szerepet szántak a pedagógusoknak és az orvosoknak. Amíg az agitátorok nagy része nem tudott a gazdák bizalmába férkőzni, mivel vagy a hatalom képviseletében jelentek meg, vagy (és) nem voltak helyi lakosok, vagy pedig tekintélyük nem volt a faluban, addig a helyi közösség tanult, megbecsült tagjainak számító pedagógusok és orvosok bevonásától jelentős eredményeket vártak. A közmegbecsülésen túl mindkét foglalkozás lehetőséget adott az emberekkel való folyamatos érintkezésre is.