Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS: Középkori régészetünk újabb eredményei és a környezeti régészet

kalmazhatók lennének a telepkutatásban használatos környezeti régészeti módszerek: az Árpád-kori települések talajszondázása, a lelőhelyek melletti medrek fúrásai, az így gyűjtött mollusca és kisgerinces fauna vizsgálata.

11 2. A település és a víz kapcsolata A természeti környezet fizikai tényezői közül az emberi megtelepedés leginkább a víztől függ. A település és a víz kapcsolatán keresztül jól jellemezhető az emberi társadalom viszonya természeti környezetéhez. A fentebb elmondottak ehhez a témához is sorolhatók. A Kárpát-medence belseje a történeti időkben rendkívül gazdag vízrajzi hálózattal rendelkezett. A mai állapot a 18-19- századi gátépítések, folyószabályozások, lecsapolások nyomán alakult ki. A korábbi helyzetet, a Kárpát-medence ősvízrajzi képét általában a középkori állapottal azonosnak szokták tartani. Bizonyos, hogy megfelelő tényanyag birtokában ezt a kérdést is differenciáltabban lehetne megítélni. A szabályozások előtti állapot sem volt statikus, természeti változásokkal és antropogén tényezőkkel egyaránt számolhatunk. Főként az Alföldön beszélhetünk a felszíni vizek állandó változásáról: a Duna észak-déli szakaszán a meder lassan nyugatra vándorolt, a Duna-Tisza köze nyugati és déli részén a Duna mellékágai folyamatosan változtak, a Tisza és mellékfolyóinak medre ugyancsak változtatta helyét, az időszakosan árvízjárta és mocsaras területeken - elsősorban a nagyobb áradások függvényében - az érhálózat átalakult, szigetek és szárazulatok keletkeztek, feltöltődtek vagy pusztultak, az árvíz kiöntések a talajfelszínt is alakították. A vízrajzi állapot egy-egy időbeli keresztmetszetben való rögzítése a további kutatások feladata. A rendelkezésre álló forrásokat és feldolgozásokat figyelembe véve országos viszonylatban a 13. század végi, 14. század eleji állapotok rekonstruálására látunk lehetőséget.

12 A következő ilyen időkeresztmetszet a 15. század vége és a 16. század első fele lehetne.

13 Pontos tájrekonstrukciót egy-egy mikrorégió részletekbe menő, környezeti régészeti módszerekkel történő vizsgálatától remélhetünk, hogy milyen időmetszetekben, az a helyi stratigráfiai és településtörténeti viszonyoktól függ. Az államalapítás után, a 11-13. században az egész országban igen sok halastó, gát és vízimalom épült, ezek a középkori kultúrtáj fontos elemei voltak. Ezek és mis, szintén a vízzel kapcsolatos létesítmények - hidak, árkok, csatornák, fokok - kutatása még kezdetleges állapotban van, a komplex történeti földrajzi és régészeti topográfiai kutatások hozhatnak eredményt, összekapcsolva a légifényképezéssel, geofizikai mérésekkel, talajtani vizsgálatokkal. A településtörténeti kutatásban hamar felismerték a vízrajzi rekonstrukció jelentőségét. A települések térbeh rendszere csak a régi vízrajzi állapotok ismeretében értelmezhető. Elsőként Györffy István munkásságát említhetjük, ő a 18-19- századi térképek alapján rekonstruálta Karcag határának régi vízrajzi képét, s az őskori mesterséges halmokat és a középkori településhelyeket erre a térképre vitte fel. Megállapította, hogy a régi halmok és telepek az árterület szegélyén helyezkednek el.

14 Az ő eredményeire is építve végezte el Méri István 1948—1949-ben a Nagykunság régészeti terepbejárását, melyhez a Közép-Tisza-vidék tiszántúli részének Györffy György által rekonstruált régi vízrajzi térképét használta fel. 28 elpusztult középkori falu helyét