Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez. II

Az 1860-as években újra megélénkült erdőművelési, Alföld-fásítási terveknek és intézkedéseknek egyik szorgalmazója szintén az OMGE volt. Tagjainak sorában olyan szakemberek is voltak (Lukácsy Sándor, Lónyay Gábor, Entz Ferenc), akik a selyemtenyésztés fellendítésének is elkötelezettjei lévén az eperfák szaporítását is szem előtt tartották. A helytartótanács 1864-ben Csongrád, Heves, Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei területre, főszolgabírói rangban „közültetvényi felügyelőket" nevezett ki. Feladataik közé tartozott a csemetekertek létesítése és felügyelete is. Ez az intézkedés azonban érezhető javulást nem eredményezett.

75 A soproni kereskedelmi kamara feljegyzése szerint Baranya megyében 79.257, Tolnában 289.200, Somogyban 6.330, Zalában 16.400, Veszprémben 4.300, Vasban 8.200, Győrben 42.490, Mosonban 8.860 és Sopron megyében 99-000 lombozható közterületi eperfa volt. Ezeken kívül számos nagybirtokon kezeltek magántulajdonban lévő, kiterjedt állományt. Pl. Soóvári Soós Sándor nádasdi és tállyai birtokán 200.000 db eperfa meglétéről van híradás.

76 A selyemtenyésztés azonban mindezen kísérletek és intézkedések ellenére stagnált, az iránta megnyilvánuló érdeklődés nem nőtt. Az 1862-63. évben - a fentebb említett - jutalomra 692 tenyésztő összességében 15,12 tonna gubóval, 1865-66. évben pedig 695 tenyésztő már csak kb. 13,80 tonna gubóval pályázott." Tehát valamivel több termelő 1,32 tonnával kevesebb gubómennyiséget ért el, s küzdeni kellett a tenyészetekben az egyre terjedő fertőzéssel. A válságos évek

78 kimagasló selyemtermékei a hazai és a világkiállításokon (1862-1878) Magyarország 1867-ig mint a Habsburg birodalom része jelent meg a világkiállításokon, s így a „hivatalos névsorban még csak nem is szerepelt" . Számos kiállítási összefoglaló panaszolta - mint pl. az 1862. évi londoni esetében is -, ha a honi termények „együtt lettek volna, a közönségnek egészen más fogalma lett volna a magyar tárlatról".

79 Az I862. május l-jén megnyílt londoni kiállítás szempontunkból érdekes újdonsága, hogy 7 magyarországi termelő cég hernyóselyem terméke mellett, megjelent a későbbi nagy rivális, a selyem műszövet, melyet a győri Wiedner Ferenc készített. A selyem mesterséges úton való előállításának elvét Réaumur találta fel 1734-ben, de az őt követő kísérletezők sikertelen próbálkozásai után, csak 1855-ben Chardonnet Hilaire tudott pamut alapanyagú, magas fényű műselymet készíteni. A kiállításon szereplő győri termék bizonyára kísérleti stádiumú gyártás eredménye volt, hiszen e robbanásveszélyes eljárás igencsak gyúlékony végterméke több kiegészítő találmány alkalmazásával jutott csak el a század végére a nagyipari gyártásig.

80 A kiegyezést követően erőteljesebb intézkedések történtek a selyemtenyésztés fellendítésére. 1867-ben, működése kezdetén, a megalakult kormány első földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere, Gorove István jelentést kért a vármegyéktől a selyemgubótermelés arányairól. Ez alapján megállapította, hogy „Magyarországon a selyemtermelés egyik legfőbb akadálya az, hogy a tenyésztők a termelt gubókat nem képesek értékesíteni." 1868 júniusában 43 várost jelölt ki (főként a gazdasági egyesületek székhelyeit) a selyemvásárok tartására, s a beváltásnál használatos mértékegységet is pontosította.

81