Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez. II
A Kassai kerületben a vizsgált időszakban 70-75.000 db eperfa volt. A. Zemplén megyében (Újhelyen és Stankócon) 1848-ban létesült 60.000-es állományú eperfaiskola megmaradt, egy másik, több ezerből álló, Lónyay Gábor jószágán van. Itt „csak mulatságból foglalkoznak néhányan selyemtenyésztéssel, így Kazsuban Bárczi kisasszony". A Nagyváradi kerületben, mely földrajzi fekvése miatt (a lombard-velencei királysággal egyező szélességi fokon) a tenyésztésre a legalkalmasabb klímájú volt, 290.000 db eperfát találtak. Az ide tartozó Szatmár és Arad megyében „a tenyésztéssel teljesen felhagytak". Arad megye saját birtokai (aradi, csintyei, sebesi és szentannai epreskertek) más célú hasznosításra „felsőbb rendeletre bérbe adattak" . A szentannai selyemtenyészdét azonban Steiniczer Farkas aradi kereskedő tovább bérelte. Békés-Csanád megyében egyedül báró Wenckheim László tenyésztett selymet Mezőberényben (1850-ben 28 kg-ot) 21 , Alsó-Bihar megyében pedig Hosszúpályiban és Monostorpályiban foglalkoztak vele, 16,8 kg és 14 kg évi terméssel. A Soproni kerület 1.500.000 db-os állományával továbbra is vezető helyen állt a kerületek között. Az ide tartozó Tolna megyében a Selyemtenyésztő Társaság 22 és a Bezerédj István által alapított, Hidja községbeli telep működött, de a korábbi évekénél kevesebbet termelt. Vasban az eltelt időszakban Ikerváron termeltek nevezetesebb mennyiségben, ahol a néhai birtokos 23 , gr. Batthyány Lajos a költséget nem kímélte, most a kamarai kezelés mellett a selyemtermelés egészen megszűnt. Baranyából 80.000 fával 5 epreskert meglétét jelentették. Itt „korábban az ültetést és a csemeték ingyen kiosztását egy megyei kertész eszközölte két segéddel". Ezen felül két díjazott selyemtenyésztési felügyelő is volt, de miután „az eljárás megváltozott" (megyei önkormányzat megszűnt), 1850-től már nem termeltek selymet. A Sopron-Vas megyei Selyemtenyésztő Társaság 21 370.000 fára tehető epreskertje és a város erdeiben található 26.500 kiültetett fája a vizsgálat idején (1852 előtt) „jó karban" volt. 25 Nagycenken gr. Széchenyinek a dűlők szegélyén 12.000 fája, ültetvényszerűén 600.000 csemetéje volt. A 6 gömbölyítő kazán évente 33,6 kg selymet termelt. Galgóczy Károly a fenti felmérést 1855-ben megjelent összefoglaló statisztikai művében szinte szó szerint átvette. Kiegészítette azonban az 1854 körüli újabb, továbbá az előbbi Jelentés"-bői kimaradt területekre vonatkozó adatokkal. Miután ezek a tenyésztés legfejlettebb vidékei, nem érdektelen itt röviden ebből is idéznünk. "Versec még mindig termel évenként 1,68-2,24 tonna nyersselymet, Apatin 2,24 - 2,8 tonnát, Temesvár azonban már alig 0,56 tonnát" . Újvidéken az 1850. évi tűz megemésztette az ott lévő két fonodát, mely közül az egyik a városé, a másik Rosconi úré volt. Bácskában 1854ben hét fonoda állt fenn: 1 Kolluthon, 5 Apathinon, 1 Palánkán; a Bánátban Versecen volt 4, a temesvári 26 kincstári selyemgyár azonban ekkorra már feloszlott. „Tenyésztői kedv lenne, de ezen a vidéken eperfalombban van legnagyobb hiány" - írta a szerző. Temesváron 32.000 fa van, Zombor két epreskertje „rendetlen kezelés" alatt áll. Újvidéken a városi epres 2400 dbból áll, a Rosconi gyár felügyelője, Posztpichl műveltet egy 30.000 fából álló kertbérletet. Még kevés selymet termelnek Bocsár, Bogsán, Lúgos, Oravica, Nagybecskerek területén is. 27 Az öt kerületben 28 a vizsgálók tehát összesen 2.375.100 db eperfát találtak a még használható epreskertekben vagy dűlők, utak mellé kiültetve. Az újabb adatokkal együtt kb. 2.440.000 db-ra becsülhető az ország teljes eperfaállománya. Nyilvánvaló, hogy e nagyon ma-
