Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig

tel M.kir. Állatorvosi Főiskola rangját nyerte el, vezetőjét rektornak nevezték, sőt 1906-ban a doktorrá avatás jogát is megkapta. A baromfi-orvostani ismeretek oktatására az intézményt már ösztönözte az 1894. évi Berlinben tartott VI. Állatorvosi Világkongresszusnak a baromfi-betegségek elleni hatékony küzdelemre felhívó határozata. Az oktatási keretek bővítését a gyakorlat oldaláról jelentkező igények is sürgették. A jelentősen megnövekedett belföldi baromfiforgalmat és a külföldi tenyészbaromfiak importját egyaránt megnehezítette az a körülmény, hogy a korábban ritkán előforduló járványok már szinte évente jelentkeztek, s a baromfikolera, valamint a baromfihimlő az alföldi állományok néha 40%-át is elpusztította.

93 A állattulajdonosok alacsonyrendű állatnak minősítették a baromfit, amelynek tartása „csak az asszony dolga volt."

94 A Köztelekben egy 1911 ben megjelent cikk szerint, általában a falu értetlenséget tanúsított a baromfivész elleni védekezésről szóló állatorvosi oktatással, váamint a vármegyei gazdasági egyesületnek a jövedelmező baromfitenyésztésről tartott előadásaivá szemben.

95 A legszükségesebb beruházásokat is mellőzték, a legcsekélyebb kiadásoktól is vonakodtak.

96 A baromfi-orvostudomány ismeretkörének kialakulása A hazai állatorvos-szerzők közül Tormay Béla már 1860-ban írt népszerű könyvében

9

" a ,,libadög"-ről, a tyúkkoleráról, a difteriáról, az óvantagról és a tervekről szól az épülethigiéniai és járványelfojtási szabáyok sürgetése mellett. ZlamáP* 1861-ben és 1877-ben kiadott tankönyveiben, más állatfajok betegségei mellett, ismerteti a „tarajpenészt" (favus, kosz), a szárnyasok himlőjét, „hólyagos szájkórját", a ludak „hólyagos körömkórját", a szárnyasok lépfenéjét, „vértáyogját" (heveny baromfikolera) és „dühét" (veszettség). Zlamálutóda,AzaryAkos, az Állatorvosi Tanintézet tudós tanára, 1888-ban kiadott diagnosztikájában 99 részletesen foglakozott a baromfibetegségek tünettanává (a légzési rendellenességekkel, az élősködők, a baromfikolera baktériuma, a tüdőpenész, a tarajpenész, a begyben tááható gomba és a baromfiak ragadós náthájának diagnosztizáásává, s a szemészeti tünetekkel is). Rámutatott arra, hogy az állattenyésztési ágazatok közül a baromfitenyésztést veszélyeztetik legjobban a betegségek.

100 Az ebben az időben hazánkban is hozzáférhető német nyelvű könyvek közül a legfontosabb baromfi-orvoslási ismereteket Römer 1892-ben kiadott baromfi-tenyésztési munkája

101 foglalta össze. Az általános tünettani bevezető után a pípet mint a nátha melléktünetét tárgyalja, majd a tüdőgyulladásról, a begy eltömődéséről, hurutjáról, a mérgezésekről, a hasmenésről és a székszorulásról, a megbetegedésekkel kapcsolatban a sárgaságról, a vastagbél és a tojócső előeséséről, a héj nélküli, vékony és a lágy héjú tojásról szól. Említi a gutaütést, az izomreumatizmust, az ízületgyulladást, az angolkórt, a taraj és a lábak elfagyását és a sebeket. A paraziták közül a légcsőférgeket, a tetveket, bolhákat, a toll- és a rühatkákat, a gombás betegségek közül a tarajpenészt, a fertőző betegségek közül a baromfikolerát (amelytől ekkor még nem különítették el a baromfipestist), a diphtheritist (amelynek kórokozójául a gregarina-gombákat tartották), valamint a gümőkórt tárgyája a járványleküzdés módszereivel együtt.