Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

11. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus, 1994., Milánó (llth International Economic History Congress) - FÜLÖP ÉVA MÁRIA: German peasants settled in a feudal estates in Transdanubia (Hungary) in the middle of the 18th century. A case-study of Tata - Gesztes domain

gyéből is, sőt az is előfordult, hogy a mostoha természeti viszonyok következtében az első telepesek tovább vándoroltak, s a falut csak a második telepescsoport népesítette be. A német települések közül a tatai uradalom héttel „örökös szerződést" kötött. A contractus legjelentősebb pontjai közé a négy év adómentesség, az úrbéri szolgáltatások alóli hat év felmentés és a szabad költözés tartoztak. A mentelmi évek alatt a települők kötelesek voltak házat építeni, ezeket azonban „garaspénz" lefizetése ellenében szabadon adhatták-vehették. A tata-gesztesi uradalomban további hat faluba is települtek németek, azonban a vegyes lakosságú falvakban szolgáltatásaik megegyeztek az ottani régebbi lakosokéival, azoktól helyzetük csak a szabad költözést tekintve különbözött. A német telepesektől az uradalom azt várta, hogy fiatalok, munkabíróak, kellő igaerővel rendelkezőek legyenek. A földeket — az állami telepítésekhez hasonlóan — három nyomásban mérték ki számukra, így ez nem a magukkal hozott fejlettebb termelési ismereteket tükrözte. Nincs azonban feljegyzés a magukkal hozott mezőgazdasági eszközökre vonatkozó előírásokról, vagy az itt használt talajművelő eszközök fejlettebb voltáról. Főként németek voltak az uradalmi birkanyájak és a lefejő-tehenészetek, a „svájcerájok" bérlői. Ismeretes, hogy sok kézműves volt a német telepesek közt, s kiváltképp fontosak voltak a Vértes és Gerecse erdőségeiben a fafaragó mesteremberek. A speciális szaktudást kívánó szőlőművelésben és bortermelésben vitathatatlan a német telepesek újat adása: magukkal hozott új szőlőfajták, új módszerek meghonosítása, elsősorban piacorientált termelői magatartása révén. A fennmaradt uradalmi iratanyag a német telepesek vonatkozásában őriz két, korántsem lokális jelentőségű adatot is. A betelepítettekhez fűződik a vértessomlói szénkibúvás felfedezése 1745-ben, s az uradalmi tisztségviselők figyelmének felhívása erre az itteni környezetükben még ismeretlen új anyagra. Továbbá, ugyancsak az 1745. évből, egy Csákvár és Kozma közötti határvita leírása őrizte meg számunkra a burgonya spontán paraszti kölcsönzését bizonyító első írásos hazai feljegyzést is.