Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

11. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus, 1994., Milánó (llth International Economic History Congress) - FÜLÖP ÉVA MÁRIA: Changing forms of employment at the landed-property of Benedictine Monastery of Tihany (Hungary) after the liberations of serfs (1848-1949)

pul szolgált a Rend által fenntartott egyházi és kulturális-oktatási intézmények számára. Az apátságok birtokai közül — a maga mintegy tizenhatezer kataszteri hold kiterjedésével — Tihanyé volt a legnagyobb. A monostor birtoka a Balaton két partján, Zala és Somogy megyékben helyezkedett el. Az északi oldal mezőgazdálkodásának központja Tihany, a délié Szántódpuszta volt, az erdészeté pedig Endréden alakult ki. Ismeretes, hogy az itt vizsgálat alá vett időszakot tekintve, a nagybirtokok iratanyaga jelentős pusztulásokat szenvedett. A bencés rend uradalmai gazdasági iratanyaga viszonylag teljesebb fennmaradását annak köszönhetjük, hogy azt a második világháború utolsó időszakában a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét élvező főmonostorban helyezték el. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítást követően az uradalmak gazdálkodása az uradalmi puszták keretében folyt tovább. A fő feladatot az elvesztett robotos munkaerő pótlása és a szükséges gazdasági felszerelések megteremtése jelentette. Az egyházi nagybirtokok zöméhez hasonlóan, a bencés rend birtokain is a saját kezelés volt jellemző, a bérlet csak kis szerepet játszott. A gazdaságokban növekedett az állandó éves alkalmazottak, a konvenciós cselédek (közülük először is a béresek) száma, nőtt a gazdasági eszközök (kezdetben főként a talajművelő eszközök) beszerzésérc fordított összeg. Emellett szükséges volt a napszámosok és a részért dolgozók munkájának igénybevétele is, főként a munkaerőigényes aratás, cséplés és az intenzív gazdálkodás erősödését jelző takarmánytermesztés területén. Az arató- és cséplőszerződések sok esetben tartalmaztak gyűjtő-, illetve kaszás napszámokat is, a ledolgozási rendszer keretébe sorolható módon. Az irtásföldek bérlete hasonlóképp valamely, az uradalom számára végzett mezőgazdasági munkával kapcsolódott össze. Az erdei irtások, a holdanként fizetett bérleti díj mellett azzal is hasznot hoztak, hogy a bérlel utolsó évében a bérlők kötelesek voltak azokal az apátságtól kapott csemetékkel vagy makkal beültetni. A magyarországi nagyüzemek tőkeszegénységéből következően azonban a bérmunka mindvégig csak kiegészítette az éves alkalmazottak munkáját, és a fentebb említett további formákat. Az uradalomban a kisebb királyi haszonvételek, a regálék bérlete általában zsidó bérlők kezén volt. Kisebb irtásföldbérlctek mellett ez elsősorban a vendégfogadók és a szántódi rév bérletét jelentette. Ugyancsak bérbe adták az őket illető balatoni rész halászati jogát is, a bérlet összege mellett a tihanyi apátság és a főmonostor hallal történő ellátása fejében. Részben a munkaerő-problémákkal függött össze a gépesítés megindulása is. A/ apátsági birtokokon azonban erre meglehetősen későn került sor, a gőzgépek például csak az 1860-as évek végétől jelentek meg a gazdaságokban. Az átállás nehézségeit követően, az 1880-as évektől fokozatos gazdasági erősödés figyelhető meg a bencés uradalmakban. A monasztikus rend sajátos, erősen centralizált szervezetének birtokigazgatásra gyakorolt kétségtelen hatása felerősítette az 1848 után, a magyarországi uradalmakban jelentkező centralizációs törekvéseket. A rendi gazdaságok szoros egységbe fogva, a központi gazdasági szervek vezetésével elsősorban