Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
11. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus, 1994., Milánó (llth International Economic History Congress) - FEHÉR GYÖRGY: Agricultural associations in Hungary in the late 19th century
Összefoglalva a 19. századi magyarországi gazdasági egyesületek tevékenységét, miként néhány korabeli kritikus, úgy mi is elégtelennek ítéljük a hazai egyesületek hatékonyságát, és legfőképpen a markáns érdekvédelmet hiányoljuk. Nem érthetünk azonban egyet azokkal a bírálatokkal, amelyek működésükben azt kifogásolták, hogy érdekvédelem helyett „csak" a gazdálkodás színvonalának emelésére tettek erőfeszítéseket, ez ugyanis az átalakuló magyar mezőgazdaság egyetemes érdekében állott. Az említett egyesületek működéséi vizsgálva sokkal inkább kritikaként fogalmazható meg, hogy általában a birtokkal rendelkezőknek csak alacsony százalékát tudták megnyerni, és még a falusi egyesülelek vezetésében is, ahol pedig a kisebb birtokkal rendelkezők voltak túlsúlyban, a nagybirtokos tagok akarata érvényesült. A gazdasági egyesületeken keresztül érvényesülő érdekvédelem ellen hatott a nagybirtokos réteg érdektelensége és közömbössége. Ugyanakkor valójában nem engedte a kisebb birtokosok önszerveződését, vagy ha igen, akkor a szervezetre rátelepült, kezébe vélte annak irányítását. Ez a jelenség egyébkénl jól megfigyelhető a hazai szövetkezeti mozgalom kialakulásánál és tevékenységénél. A magyarországi mezőgazdasági egyesületek történetét áttekintve megállapíthatjuk, hogy ezek a szakmai értékek terjesztésérc, érdekek védelmére hivatott szervezetek tevékenységének hasznát agrártársadalmunk egy része — főként a nagyszámú kisbirtokos parasztság — közvetlenül nem élvezhette. Erős anyagi bázissal rendelkező polgárosult parasztság hiányában az agrárcgyesületekben a vezető szerep a nagybirtokok képviselőinek jutott, akik e szervezetekéi elsősorban saját érdekeik érvényesítésére használták fel. Ezek a törekvések esetenként azonban nem estek egybe agrárgazdaságunk modernizációjának egyetemes érdekeivel.