Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KNÉZY JUDIT: A századfordulón készült uradalmi fényképek a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban

pen, de helyenként fényképsorozat is. Pl. a budapesti Hitelbank különféle uradalmi bérleteiről 1900-1940 közötti időből,

35 a mernyei custodiátus majorjáról 1895-1945 közöttről

36 stb. Ezeket már azonnal repróztattuk és leíró kartonjaikat elkészítettük. Más anyagokat negatívval együtt sikerült megszerezni, vagy csak repróztatásra kaptuk kölcsön.

3 Néhány jellegzetes uradalmi majorfelvétel csoport ismertetése a/ Mezőhegyes Pintér János megállapítása szerint

38 az 1896-1934 közötti időszak kiállítási témáit nagymértékben az határozta meg, hogy milyen tárgy- és dokumentumegyütteseket kapott ajándékba, amelyből egy-egy rész bemutatható. Részben így volt az állami ménesbirtokok anyagával is. De ennél a Földművelésügyi Minisztérium ajándékozási kedve mellett erőteljesen megnyilvánult példamutatási szándéka, agrárpolitikája is.

39 Az 1785-ben Mezőhegyesen, 1789-ben Bábolnán, 1853-ban Kisébren és 1874-ben Fogarason felállíttatott ménesintézetek nemcsak a hadsereg lóállományát látták el legelővel, takarmánnyal, hanem a kiegyezés után feladatukká tették, hogy az országos köztenyésztés céljaira apaállatokat neveljenek, vetőmagot termeljenek, a gazdák részére mintagazdaságokul szolgáljanak és minél magasabb jövedelmet biztosítsanak. 1869 után vette át a Földművelési- Ipari- és Kereskedelemügyi Minisztérium ugyanis a három ménesbirtok igazgatását. Ekkor igen korszerűtlen gazdaságok voltak, igen elhanyagolt állapotban, hiányos felszereléssel (elégtelen gép-, kézi és igaerő állomány, nem megfelelő üzemnagyság hiányzó jó vetésforgó, gyenge szántóföldi termelés) — mint erről a Békés- és Csanád megyei Gazdasági Egyesületek a sajtó útján beszámoltak. Ráadásul a munkákat a rendes katonai szolgálatukat teljesítő közös hadseregbeli katonákkal végeztették. Kozma Ferenc elkezdte, majd 1875-től Gluzek Gyula folytatta a ménesbirtokok felfejlesztését. Az 1890-es évekre modern, európai szintű mezőgazdasági nagyüzemmé váltak a korábban kizárólag a ménes eltartására képes birtokok. Az 1880-as évek végétől fennmaradt fényképanyag már ennek a folyamatnak az állomásait és eredményeit tükrözi. Nemcsak a hagyállattenyésztésben, de a gépesítésben, gépműhelyek működtetésében, gabona-, hüvelyesek, dohány-, komló- és takarmánytermesztésben, mezőgazdasági feldolgozóiparban (szesz-, keményítő-, tégla-, alagcsőgyár, gőzmalom, péküzem, tejfeldolgozás) is példaértékűek voltak ezek a birtokok. Az igényesen kialakított major képét adja az egyik mezőhegyesi felvétel (68. ábra),

42 melyen két hosszú cselédház látható, talán mindkettő téglafalú, a fedése cserép, nem zsupp, nem nád. A két lakóház elé kis körülkerített (sövénykerítés) részen konyhakerteket telepítettek, facsemetéket ültettek. A jobboldali lakóház előtt a fák alacsonyabbak, talán a ház is újabb, mert stílusa más. Már nem kontyolt tetővégű és hosszanti tornáca felett nincs megnyújtva a tető. A fényképezés alkalmával az asszony- és gyermeknép nagyobb része a sövénykerítés mellett áll, szinte összebújva egy csoportban, csak néhányan húzódnak meg közülük külön-külön a háttérben. Az éppen munkára készülők szinte funkcióban a középre kerültek szerepük jelzésével: az ökröskordé ökörvezetővel, mellette hátul gatyás-csizmás-dolmányos béresféle; lovaskocsi tart éppen középre, ahol egylovas csézán ül