Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

HAMAR ANNA: A gazdatiszti elit és az érdekképviselet

mögött végig az állami beavatkozás különböző formái húzódtak meg — így a szövetkezetesítésnél is. A fokozódó állami ellenőrzés kiterjesztésének hatására megnőtt az állami felügyelői kar létszáma. Ezt csak felerősítette a háború alatti közellátás erős centralizálása, valamint a visszacsatolt területek szakigazgatásának kiépítése. A harmincas évek második felétől nemcsak a különböző állami beosztásban dolgozó gazdászok iránti kereslet növekedett, hanem a magánbirtokok is egyre nehezebben jutottak hozzá alacsony beosztású, kezdő gazdászokhoz (gyakornok, ellenőr, segédtiszt). Összefoglalás A „gazdatiszti hármas kívánság" lekerült az Egyesület napirendjéről és a háború, majd a bekövetkező változások miatt többé nem is foglalkoztak vele. A gazdászok érdekvédelmi törekvései a nyugdíj kivételével megbuktak. Sem a foglalkoztatottsági kötelezettséget, azaz az oklevelesek számára zárt piac bővítését nem tudták elérni, sem az országos kamara elfogadtatását. A kamara, mint a foglalkozási csoport önkormányzati szerve az értelmiség professzionálizációjában viszonylag későn jelenik meg és elsődleges funkciója, hogy a csoporthoz tartozást ellenőrizze és a csoport tagjai fölött a fegyelmi jogkört gyakorolja. A kamara célja, hogy azt a piacot, ahol a szabadfoglalkozású értelmiség mozog ne csak befolyásolja, hanem ellenőrizze is. Ezt a funkcióját azonban csak a szabadfoglalkozású értelmiségnél töltheti be, sem a magán- sem az állami alkalmazottaknál nem. A kamara önkormányzati szervének másik jelentős feladata az értelmiségi csoport és az állam közötti közvetítő tevékenység. Az érdekvédelemnek ezt a formáját már nemcsak a szabadfoglalkozásúakra, hanem az alkalmazottakra is kiterjesztheti. Az okleveles gazdászok közül csak azok tömörülhettek volna kamarába, akik nem alkalmazottak, tehát az önálló gazdálkodók. Ez a csoport tudását nem közvetlenül értékesítette, szakértelme a termelésnek csak egy eleme volt. Nem az értelmiséghez tartozott, hanem a tulajdonosi csoporthoz. Ennek megfelelően érdekvédelmét sem az értelmiség szervezetében kereste, hanem a tulajdonosok különböző egyesületeiben (Gazdasági Egyesület, szövetkezeti formák). A gazdatiszti kamara létrehozása iránti igény nem a gazdászcsoport belső fejlődéséből következett, hanem a piac nagyfokú telítettségéből, a növekvő mértékű munkanélküliségből. Ugyanez mondható el a minősítési törvény revíziójának követelésére is. Természetesen ez önmagában nem magyarázza meg, miért gondolta a gazdatiszti elit, hogy a munkaadókkal szemben keresztül tudja vinni a kamarai kérdést vagy a törvényrevíziót. Emögött az elit és a munkaadók ellentmondásos gondolkodása, és a két csoport sajátos egymáshoz való viszonya húzódik meg. Mind a birtokosok, mind a gazdatisztek gondolkodásában a másik csoporthoz fűződő viszonyában sajátos módon keveredtek a munkaadó és munkavállaló racionális és irracionális elemei. A munkaadók (a birtokosok) alkalmazottjaiktól elvárták, hogy szaktudásu-