Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában

teri megbízottat állított, akinek támogatására a helyi viszonyokat ismerő véleményezé­si bizottság alakult. A kirendeltség földet bérelt, és annak szántóföldi részét kisbérletekben továbbadta rutén parasztoknak vagy haszonbérbe adta kárpátaljai községeknek, amelyek azután a havasi területeket bárcás legeltetés útján hasznosították. A kirendeltség mintagazdasá­gokat létesített, népies gazdasági előadásokat rendezett, gazdaköröket szervezett, és al­sóvereckei telepén rutén ifjakat havasi legelőgazdákká, vajmesterekké képeztetett ki. Kárpátalja népének gazdálkodását jó minőségű vetőmagvak kiosztásával, tenyészállatok kedvezményes kihelyezésével, valamint rét- és legelőjavílásokkal jelentékenyen emel­te. Gondot fordított a szarvasmarha-, sertés-, juh- és lótenyésztés fejlesztésére. Szép eredménnyel jártak a hegyvidéki kirendeltségnek a háziipar és a gyümölcsfaültetés előmozdítására, a vadon termő gyógynövények gyűjtésére vonatkozó intézkedései, de a munkaközvetítést is feladatkörébe vonta. Hasznos szerepet töltöttek be Kárpátalján a kis helyi hitelszövetkezetek és a szövetkezeti áruraktárak. Ezek a rutén népet a szö­vetkezeti önsegélyre nevelték. Sor került utak építésére, patakszabályozásra, intézmé­nyes jogvédelemre és az ínségesek karitatív segélyezésére is. Minthogy Bereg vármegye munkácsi, felvidéki, valamint latorcai járásaiban és a környező hegyvidéki területeken hasonlóan elmaradott állapotok voltak, 1899-ben a miniszter az akciót oda, továbbá Ung vármegye egész területére, majd 1900-ban Má­ramaros vármegye hegyvidéki területeire is kiterjesztette. Hasonló céllal a minisztérium 1902-ben Marosvásárhely székhellyel 10 vármegye területére kiterjedő illetékességgel székelyföldi (később erdélyrészinek nevezett) kiren­deltséget is állított fel, mert a megművelhető föld elégtelensége, a kevés munkaalkalom miatt a szapora székely nép megélhetése a századforduló idejére annyira romlott, hogy a székelyek tömegesen kivándoroltak Amerikába és Romániába. Ezután 1903-ban és 1904-ben Zemplén, Ugocsa és Sáros vármegyék, úgyszintén Szepes és Szatmár várme­gyék hegyvidékeit szintén bekapcsolták a népsegítő akcióba, majd 1908-ban a Földmű­velésügyi Minisztérium Zsolna székhellyel felvidéki kirendeltséget is létesített Árva, Bars, Gömör és Kishont, Liptó, Trencsén, Turóc és Zólyom vármegyék területére. Idővel bővült a kirendeltségeknek feladatköre, átalakult működésüknek eredeti nép­segítő jellege és a földművelésügyi kormányprogramnak a helyi viszonyokhoz alkalma­zott gyorsabb és eredményesebb végrehajtására intézkedési joggal felruházott szakhatóságokká lettek. Az a körülmény, hogy működésük mindenütt bevált, végül ar­ra késztette a földművelésügyi kormányzatot, hogy ne csak az ország szegényebb vidé­kein állítson fel tárcakirendeltségeket. 1913-ban a miniszter az erdélyrészi kirendeltséget kettéválasztotta; meghagyta ott a székelyek lakta négy vármegyét, és hozzáadta Bras­só és Kis-Küküllő vármegyék területét, valamint a Kolozsvár székhellyel szervezett új kirendeltséghez csatolta Alsó-Fehér, Hunyad, Kolozs, Szolnok-Doboka és Torda-Ara­nyos vármegyék területét. További két kirendeltséget is létesített a minisztérium: az egyiket Temesvár székhellyel Krassó-Szörény és Temes vármegyék, a másikat Nagyvá­rad székhellyel Arad, Bihar és Szilágy vármegyék területére kiterjedő illetékességgel, 1914-ben pedig megszüntetve a temesvári tárcakirendeltséget, ennek területét a kolozs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom