Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában
földművelésügyi miniszternek nem volt saját végrehajtó közege. Ha valamely szakigazgatási feladat ügyében a közigazgatás alapszervében, a községben kellett eljárni, a miniszter ezt csak a községi elöljárósággal, illetve az igazgatási feladatok helyi intézőjével, a munkával túlterhelt „közigazgatási mindenessel", a községi jegyzővel (körjegyzővel) végeztethette el, akire más miniszterek, a vármegye, a különféle szakigazgatási ágak középfokú hatóságai (a pénzügyigazgatóság, az adófelügyelőség és mások) a nagyés a kisközségek fölött igazgatási felügyeletet gyakorló járási főszolgabíró tudta nélkül is egyre több feladat elvégzését hárították. Egyéni ügyintézésre a községi jegyzőnek nem is volt felhatalmazása; főként jelentéseket, kimutatásokat gyártott. A kormány, más állami hatóságok és a vármegye intézkedéseit, jogerős határozatait a község nem tehette vita tárgyává, azokat köteles volt feltétlenül végrehajtani. 25 A községi (kör-) jegyzőnek kevés lehetősége és ideje maradt a helyi mezőgazdasági ügyek mérlegelő intézésére. A mezőgazdasági szakkérdések részleteiben többnyire járatlan főszolgabíró pedig nem mindig észlelte a községi földeken folytatott gazdálkodás hiányosságait, a közbirtokosságok, a legelőtársulatok vagyonkezelésének fogyatékosságait, és nem mindig ismerte fel a községi elöljáróságoknak a helyi növénytermesztés, állattenyésztés elmaradottsága körüli mulasztásait sem. 26 Holott egyebek között a jó minőségű apaállatokról való gondoskodás, az állatvásárok rendezése, a fertőző állatbetegségek megelőzése, a községi közlegelők kezelése, legeltetési szabályrendelet alkotása, közvágóhíd létesítése, a birtokhatárjelek felállítása, mezőőrök alkalmazása stb. községi feladat volt. Alig lehetett találkozni a közlegelők célszerű kihasználásával, elhanyagolták a gyomok kötelező irtását, a falvakban pontatlanul írták össze a tenyészállatokat azért is, hogy el ne rendeljék a megfelelő számú községi apaállat beszerzését és tartását. Nem egy faluban kifogásolható volt az 1888. évi állategészségügyi törvény szigorú rendelkezéseinek végrehajtása, a'községi faiskolák karbantartása stb. A földművelésügyi miniszter ellenőriztethette ugyan a jogszabályoknak és saját utasításainak helyi végrehajtását, erről jelentést kívánhatott, de a gyakorlatban ez nem volt rendszeres. Befejezésül szólnunk kell a hiányzó külön földmüvelésügyi közép- és alsófokú közigazgatási hatóságokat mintegy pótló tárcakirendeltségekről. Ezek gazdasági és szociális igazgatási feladatokat is ellátó sajátos kormányszervek voltak. Amint ismeretes, a földművelésügyi miniszterek az egyszerű termeléspolitikai akcióikhoz, mint pl. jó minőségű vetőmag kiosztásához vagy tenyészállatoknak népi továbbtenyésztésre való kihelyezéséhez többnyire a községi elöljáróságok vagy a gazdasági egyesületek közreműködését vették igénybe, amikor azonban hatósági intézkedés volt részükről szükséges, rá voltak utalva az autonóm közigazgatás segítségére, de annak megszemélyesítői nem rendelkeztek mezőgazdasági szaismeretekkel, és érzékük sem nagyon volt a korszerű mezőgazdasági termelés növekvő követelményeinek felismerésére. Midőn tehát 1897-ben sor került az Északkeleti-Kárpátokban mostoha természeti, elmaradott gazdasági és kulturális viszonyok között élő rutén nép helyzetének állami javítására, DARÁNYI Ignác földművelésügyi miniszter kísérletképpen Bereg vármegye szolyvai járásában gazdasági segélyakciót indított és annak lebonyolítására Szolyva (később Munkács) székhellyel hegyvidéki tárcakirendeltséget hozott létre. Ennek élére minisz-