Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁCS IMRE: A magyar földművelésügyi igazgatás alsó- és középfokú szerveinek létrehozása és működése a dualizmus korában

egyelőre csak elvben, mert a gyakorlati közigazgatási vizsga bevezetése még évtizedekig váratott magára. A másik terv a törvényhatósági pénzkezelés körüli lazaságok ellen kívánt intézkedni. Szembetűnően növekedett a közigazgatás központosítása az 1870:XLII. tc. javított kiadásával, a második törvényhatósági törvényként ismert 1886:XXI. tc. alkotásával, amely a főispáni hatalom újabb jelentős kiterjesztése által már-már a közigazgatás államosítását jelentette. Egyebekben viszont ez a második törvényhatósági törvény érintetlenül hagyva az 1870:XLII. tc. számos rendelkezését, csak a gyakorlatban mutatkozott hiányait pótolta, és kihagyta vagy átalakította az egyéb újabb törvényekkel ellenkező rendelkezéseit. Ugyanakkor mindkét községi törvény (1871 :XV1II. tc. és 1886:XXII. tc.) a vármegyéknek a községek fölött messzemenő ellenőrzési jogot adott.

16 A második törvényhatósági törvény növelte a központi hatalmat úgy is, hogy a főispán a miniszter felhívására a törvényhatóság első tisztviselőjéhez és általa valamennyi törvényhatósági és községi közeghez rendelkezéseket bocsáthatott ki és tőlük jelentéseket kívánhatott. Ezután a törvényhatóság alkalmazottai közül a főispán nevezte ki a tiszti főorvost, a járási orvosokat, a számvevői, a pénztári személyzetet és az állalorvosokat.

1 A törvényhatóság esetleges passzív ellenállásának legyőzése végett a kormány kivételes hatalommal is felruházhatta a főispáni, amellyel ő az alispán, illetve a törvényhatósági joggal felruházott város ^polgármestere helyett közvetlenül rendelkezhetett a törvényhatósági tisztviselőkkel. A szoros kormányellenőrzést a miniszterek parlamenti felelősségével indokolták, amelyekkel a törvényhatóságok régi széles körű közjogi jogosítványai alig lettek volna összeegyeztethetők. Ez. ideig a főispáni hatalom lényegében csak a törvényhatóság passzív ellenállásába ütköző kormány- és miniszteri rendeletek végrehajtatásáig terjedt, ezután az a honvédséggel, a csendőrséggel és a halárőrséggel való rendelkezés jogán kívül minden más közigazgatási viszonylatra is kiterjedt, ami alkalmas volt az állami befolyásnak és akaratnak a törvényhatóságokban való fokozott érvényesítésére. A politikai és a szervezéstechnikai értelmű centralizálás abból a megfontolásból kívánta a központi hatalom erősítését, hogy az önkormányzati hatóságok mindenkor a kormány politikájával egyezően dolgozzanak, s adott esetben a kormány a közigazgatás állapotáért az országgyűlés által felelősségre vonható legyen. A miniszteriális államkormányzat és a vármegyék olykori szembenállásának ellenére a törvényhatóság megmaradt a közigazgatás általános középfokú hatóságának. Területén a földművelésügyi közigazgatási jogszabályok és miniszteri utasítások végrehajtása, a községekben azoknak foganatosíttatása szintén feladata volt. Ez a feladatkör elsősorban a vármegye decentralizált I. fokú közigazgatási hatóságánál, a járási főszolgabírónál jelentkezett, aki közvetlen felügyeleti hatósága voll a nagy- és a kisközségeknek, amelyek nem rendelkeztek hatósági jogkörrel."

0 A legtöbb helyi közigazgatási ügy így nem a községben volt eldönthető, hanem a főszolgabíró hatáskörébe tartozott. A kiegyezés után a Monarchia bonyolult nemzetiségi, társadalmi és politikai viszonyainak ellenére nyugodtabb évtizedek következtek. Ezek légkörében az ipar, a keres-