Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

PINTÉR JÁNOS: Emlékeim Wellmann Imréről

fel kell tárni a mezőgazdaság fejlődési folyamatait, hogy ennek révén „a múzeum kiállításai a jelen képét és a jövő távlatait a múlttal összekapcsolva, a fejlődés vonalába megfelelően beállítva ábrázolhassák". A másik fontos teendőnek azt tartotta, hogy a múzeum önálló agrártörténeti kutató- és feldolgozó munkát végezzen, mindezt úgy, hogy szorosan együttműködik más, az agrártörténeti kutatásokban résztvevő irányító szervekkel (mint például az MTA Agrártörténeti Bizottsága), és különböző intézményekkel (kutatóintézetek, agrár- és tudományegyetemi tanszékek). A kutatásoknak tematikailag mindenekelőtt a termelőerők és az agrotechnika változásaival kell foglalkozniuk, időben pedig a XVI. századtól 1945-ig terjedő időszakot kell felölelnie — írta Wellmann Imre. További teendőnek jelölte meg az agrártörténeti forrásanyag számbavételét és feltárását, és egy agrártörténeti dokumentációs bázis kiépítését. Wellmann Imre szorgalmazta, hogy a kutatások eredményeit minél előbb publikálják. Része volt abban, hogy már 1962-ben megindult a múzeum évkönyve, a „Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei" címmel. Ugyancsak egyik életrehívója volt az egyre szélesedő kutatások anyagából kikerekedő önálló monografikus feldolgozásoknak, a „Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok" elnevezésű sorozatnak. Ez utóbbinak egyik kötete Wellmann Imre munkája, mely „A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében" címmel jelent meg 1967-ben. A forráskiadvány a Mária Terézia rendeletére készült urbáriumok összeállítása előtti, a helyi agrártermelésre, földesúri szolgáltatásokra, jogviszonyokra kíváncsi kérdőpontokra adott Pest megyei válaszokat gyűjtötte össze és hozta nyilvánosságra. Külön értéke a tanulmánynak az átfogó gazdaság- és társadalomtörténeti bevezetés. E munkájának megjelenéséig a jobbágyság életéből fakadó, annak látásmódját tükröző források felhasználására — főként a feudalizmus időszakából — alig került sor. Pedig a hazai agrárfejlődés alakulását — ideértve annak gazdasági és társadalmi oldalát is — valójában a parasztság köréből származó források alapján ismerhetjük meg igazán. Mint Wellmann írta: „Az úrbérrendezés alkalmából jegyzőkönyvbe vett paraszti vallomások... bár az állam rendeletére, s a vármegye embereinek közbejöttével rögződtek írásban, valójában forma szerint is népi eredetű kútfőink sorához csatlakoznak". Szerepe volt a már említett agrártörténeti dokumentációs bázis megteremtésében is, bár a különböző tervezeteket nem ő készítette. A hivatalosan Adattárnak nevezett, de valójában inkább agrártörténeti archívumnak tekinthető részleg anyagának gyűjtése az 1960-as évek derekától-végétől kapott nagy lendületet. Gazdasági iratok, oklevelek a XV. századtól napjainkig, archív fotók, mezőgazdasági vonatkozású térképek, állattenyésztési törzskönyvek, agrárműszaki dokumentáció, mezőgazdasági filmek, a magyar agrármúlt kiemelkedő egyéniségeinek személyi emlékanyaga és még számos egyéb, megőrzésre érdemes értékből alakult ki a tízegynéhány gyűjteményből álló Adattár. De Wellmann nemcsak a gyűjtést szorgalmazta, jelentős összegeket biztosítva erre a múzeum költségvetéséből, hanem kidolgozta azt az ETO-n alapuló, tematikus katalogizálási szakrendszert (később közismert nevén a „Wellmann-rendszert"), mely az archívumban való kutatás, eligazodás megkönnyítésére szolgált szerteágazó temati-