Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

OROSZI SÁNDOR: Államerdészeti erdőtelepítések Szabadka város határában (1896-1918)

Az erdők további története A Magyarország új határairól is intézkedő trianoni békeszerződésben áll: (a határ) „a helyszínén megállapítandó vonal, amely Kunbajától délre halad, a szabadka-bácsal­mási vasútvonalat Csikéria állomástól körülbelül 1500 m-re keletre, a szabadka-kiskun­halasi vasútvonalat Kelebia állomástól körülbelül 3 km-re délre átvágja" (1921. évi XXXIII. tc. 27. §). Ez azt jelentette, hogy Szabadka határának északi része, benne a te­lepüléskezdeményekkel (Tompa, Kelebia, Csikéria) és az erdőkkel, Magyarországon ma­radt, míg a város és határának nagyobb része a létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került. FÖLDVÁRY László kimutatása szerint 5315 kh (3059 ha) erdő maradt Szabad­kán. 46 A Magyarországhoz került részen kialakuló Kelebia, Tompa és Csikéria közsé­gek határában lévő erdők jelentős részén a két világháború között a Tompa-Kelebiai Közvagyon Jószágigazgatóság gazdálkodott. 47 A Délvidék egy részének 1941-ben történő visszakerülésekor Szabadka erdői újra magyar államerdészeti kezelésbe kerültek. Az ott folyó munkák irányítására BAKKAY Lászlót rendelték ki. Ez az erdészeti szervezet azután 1944 őszén megszűnt. Összefoglalás Ha a szabadkai városi erdők telepítésének történetét a magyar erdőgazdálkodás ál­talános fejlődése szempontjából vizsgáljuk, három jelentős tanulságra hívhatjuk fel a figyelmet. Legelőször újra a homoki erdőtelepítések során szerzett tudományos eredményeket említhetjük meg. A talaj- és általános termőhelyi viszonyokat jelző lágyszárú növény­zet jelentőségének felismerése és az ott sikerrel ültethető fafajok meghatározása ehhez a tájhoz kötődik. Az állami erdőkezelés sikeressége Szabadkán egyértelmű. Az erdősítési hátraléko­kat kiküszöbölték, sőt az erdőterületet növelték. Az erdők értekét is emelték, hiszen ki­ritkult, jórészt értéktelen nyárasok helyett biztos jövedelmet nyújtó akácosokat (és részben fenyveseket) hoztak létre. Mindezt kedvező, az állam számára nyereséges pénz­ügyi lehetőségek között. S itt érkezünk el a harmadik tanulsághoz. Ahhoz, hogy hosszabb távon és sikeresen lehessen az erdősítésekkel foglalkozni, Sza­badka város áldozatkészségére is szükség volt. A város viszonylagos gazdagsága lehe­tővé tette, hogy az erdőtelepítésekre pénzt áldozzon abban a reményben, hogy az erdők később komoly jövedelmet hoznak. Ez a gazdasági haszon századunk elején már nyil­vánvaló volt. Az erdők a homokterületek megművelésének egyik legkedvezőbb lehető­ségét kínálták az ökológiai és a gazdasági megfontolások alapján is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom