Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
OROSZI SÁNDOR: Államerdészeti erdőtelepítések Szabadka város határában (1896-1918)
Az ültetés. Általában háromszögalapú, fordított gúlára hasonlító gödörbe ültettek, a fenyőcsemetéket pedig hasítékba tették. Az ültetés hálózata előbb 1,5 x 1,5 m, századunkban pedig már 2 x 2 m volt. KISS Ferenc rámutatott ugyanis, hogy a megfelelő növőtér mind a lomb-, mind a fenyőcsemeték (itt 2 m-es sor- és 1,5 m-es tőtávot alkalmazott) esetében rendkívül fontos, fontosabb, mint az állomány korai záródása, illetve talajárnyalása. 1 Az ápolás munkájához tartozott a csemeték visszavágása, illetve nyesése. Az akác tőre vágását KISS Ferenc a gombakárosítások miatt rosszallotta. Helyette magasabban, a gyökfőtől 50-60 cm-re próbálta meg a visszavágást. A fácskák nyesése nagyon fontos, 2-3 évente megismételendő munka volt. Pótlásokra évenként eltérő mértékben volt szükség. Legnagyobb gondot a szárazság, esetenként pedig a cserebogárpajor károsítása okozta. Az 1898. évi nagy pótlási feladatokkal kapcsolatban KISS Ferenc KALLIVODA Andor beszámolóját értékelve megjegyezte: az „erdősítések gyenge eredménye részben a munkások s munkavezető erdőőrök gyakorlatlansága folytán elkövetett hibákra is vezethető vissza, nevezetesen a kisméretű ültetőgödrökre s a kevésbé gondos ültetésre. ... Az itteni 43% pótlással szemben Szegeden csak 17%." Megjegyezzük, hogy a szegedi eredmények minden évben jobbak voltak (például a következő évben Szegeden ismét 17%-os, míg Szabadkán 26%-os 21 ), tehát KISS Ferencnek feltehetően igaza volt: emberi tényezők is okozták a nagyobb pótlási feladatokat. Nevelővágást az akácállomány 8-11. és 15. évében végeztek, általában mérsékelten nyúltak bele. A 15. év után mind a mag-, mind a sajeredetű akácosokban csak egészségügyi vágást végeztek. Erdővédelem, erdőrendészet Az akácosok nagyarányú telepítésének programját bizonyos erdővédelmi szempontok megkérdőjelezték. A múlt század végén tömegesen fellépett akácpajzstetű (Lecanium corni Bché.) ugyanis jelentős károkat okozott az alföldi akácosokban. Bár ezen rovarvilágba tartozó károsító életmódjáról elég keveset tudtak, de a megkezdett rendszeres megfigyelések mégis egyértelműen bizonyították: „Az ákácz-pajzstetű a fa pusztulását csak egyéb, a tenyészetre károsan ható tényezők közreműködésével segítheti elő." 3 A megfelelő termőhelyre telepített akácosok tehát ellenállóak, a további akácültetést ez nem akadályozhatta. A fekete- és erdei fenyő csemetenevelést és erdősítést leginkább a Lophodermium pinastri Chev., az erdei fenyő tűhullásos betegsége károsította. KISS Ferenc a csemetekertekben történő védekezésre a 1,5-2%-os bordóilével való permetezést ajánlotta. Egyéb, az erdőtelepítések jövőjét veszélyeztető betegségekről ekkor még nem tudtak. Az erdőket leginkább az erdőrendészeti kihágások károsították.
