Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

OROSZI SÁNDOR: Államerdészeti erdőtelepítések Szabadka város határában (1896-1918)

Mai tudományos besorolásunk szerint az erdőssztyeppre nemcsak a természetes növénytakaró, hanem az erdössztyepp klíma is utal. Ennek legjellemzőbb vonása a júliusi, 14 órakor mért reletív légnedvesség átlagos százaléka, amely ebben az övben 50% alatti. Ebbe tartozik az Alföld jelentős része, így Szabadka környéke is. Erdőtelepítés, erdőmüvelés A szabadkai erdőtelepítések kezdetei a homályos régmúltba nyúlnak vissza. A szájhagyomány szerint még a török időkben, a XVI-XVII. században a kőröséri várostanya környékén török katonák tábora állt. A katonák lovaikat Boszniából hozott molyhos tölgymakkal abrakolták, a makkok egy része azonban a földbe került, s fává cseperedett. KISS Ferenc mindenesetre hitelt adott ennek az erdőtelepítési emléknek, mert — századunk közepén is viruló — molyhos tölgyek valóban csak mesterséges úton kerülhettek az Alföld ezen részére. A tudatos erdőtelepítés azonban csak a török világ után, a XVIII. században kezdődhetett. Ezt különböző városi és országos határozatok ösztönözték. Közülük is kiemeljük az 1807. évi XX. és az 1844. évi X. törvénycikkeket, amelyek a futóhomok okozta károk elhárításáról, a homokterületek befásításáról intézkedtek. Szabadka határában a XVIII. században — az ország más településeihez hasonlóan — elsősorban fűzfélékkel fásítottak, később pedig általában fekete nyárral. A XIX. század első felének erdőültetését itt is az jellemezte, ami a Delibláti-homokpusztán végzett erdőtelepítéseket: 11 bizonyos területek körülfásításával igyekeztek a homok mozgását megállítani, a teljes terület befásítására még nem gondoltak. Itt megjegyezzük, hogy az erdészeti tudományban az erdősítés az erdőfelújítást és az. erdőtelepítést foglalja magába. Ha olyan területen létesítenek új erdőt, amely korábban más müvelés alatt állott, akkor azt erdőtelepítésnek, ha pedig korábban is erdővel hasznosított területen ültetnek fát, azt erdőfelújításnak nevezzük. A Szabadka környékén végzett faültetések — bár ott korábban is lehettek erdők — elsősorban erdőtelepítéseknek tekinthetők. Az akácfa ültetése PANCZER József városi erdőmester 1850-es években kezdett tevékenységéhez kapcsolható. Az ő erdőtelepítő munkáját KISS Ferenc is nagyon nagyra értékelte. PÁNCZER a szakszerűség mellett komoly számszerű eredményeket is felmutatott. A XIX. század közepén meglévő mintegy 5,5 ezer kh (kb. 3,2 ezer ha) erdőterületet a század végére 9,5 ezer kh-ra (5,4 ezer ha) gyarapította. Az erdősítések addigi menetében az 1879. XXXI. te, az erdőtörvény teljesen új helyzetet teremtett. A törvény ugyanis előírta, hogy a kitermelt erdők helyén újat kell ültetni, illetve a futóhomokos kopárterületek befásítandók. A város által gyakorolt nagyarányú fakitermelés, továbbá a fekete nyáras erdők természetes kigyérülése, illetve a fával körülvett legelők erdőkként történő nyilvántartása következtében a városnak jelentős erdősítési hátraléka keletkezelt. Ennek mértéke mintegy 3000 kh-at (kb. 1730