Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
BALASSA IVÁN: A futóhomok telkesítése
Szánkon és Móricgáton (Bács m) elsősorban tarackkal kötötték meg az elegyengetett homokot, és közben kukoricát is termeltek a homokon. Azután a köles következett. „Soha annyi kölest nem termesztettek a faluban, mint a felosztás utáni első évben. A köles jól bírta a darabos, tarackos földeket, elnyomta a gyomnövényeket, leszántott szalmája jól megtrágyázta a földet". A birkaszínben, a disznóólban, de a szegényebbek még a ló alá is homokkal almoztak. Ezt évenként egyszer vagy kétszer hordták ki a homokra, amit az nemcsak megtermékenyített, hanem meg is kötött. Ha a gazdának nem volt elég trágyája, akkor parlagoltatia. a földjét, vagyis vetetlenül hagyta. A rajta feltörő gazt leszántotta minden évben, majd néhány év múlva újra vetette rozzsal egészen addig, míg a terméshozam erősen nem csökkent. A múlt század első felében Szegeden egy 100 lánc földdel rendelkező gazdának általában hat ökre, három lova, 250 birkája, egy pár fejős tehene, néhány disznója és szilaj lova volt, 25 láncnál nem szántott többet, a többin kaszált télére való szénát, nyáron a jószágai a közös legelőre jártak. A szántóföldet rendszeresen szalmázta és nagyon ügyelt arra, hogy őszi gabonája Kisasszonynap (Szept. 8.) a földbe kerüljön, mert akkor hamar megerősödött, és a Luca-szél erejével már meg tudott birkózni. A 19. század közepétől kezdve az arány megváltozott 75 láncot szántottak és csak 25-öt hagytak kaszálónak. Ez azonban nem tudta a szükséges jószágmennyiséget eltartani, ezekkel csak felületesen lehetett a szántást végezni. Mindehhez az 1860-as évek első felében rendkívüli szárazság járult, és ez a gazdaságok jelentős részének tönkremenéséhez vezetett. Ezért írta egy szegedi gazda: „Iparkodjunk meggyőzni népünket, hogy kevesebb, jól mivelt földön legalább annyit, de biztosan arathat kevesebb költséggel, mint amennyit több, mint több hiányosan müveit földjétől vár..." A fenti két példa azt bizonyítja, hogy a homok megkötése, szántófölddé változtatása egy különleges parlagoló rendszert alakított ki. Ennek során a szántó-kaszáló, a szükségesnek megfelelően, 3-9 évenként váltogatta egymást. A múlt században a homok megkötését és termőfölddé való változtatását nagymértékben akadályozta, mint azt a Kertészgazda megállapította: „...az a baj, hogy a szorgalmatos Székelyfi Gyula honfitársunk futóhomokját telkesítette, s ő ezen szorgalma jutalmául adó alá vettetett; míg szomszédjai, kik nem telkesítették futóhomokjukat, mit se fizetvén^ Székelyfi Gyulát kinevetik. Ezen kellene segíteni, hogy a szorgalom jutalmaztassék". Minden nehézség ellenére beteljesülőben van VEDRES István 1808-ban közölt kívánsága: „...Magyarországban, főképp az Alföldön a Sivány Homokságok, üdövel, mint valóságos Arany bányák olly jövedelműek lehessenek". 5 JEGYZETEK A tanulmány OTKA támogatással készült. 1 BAKOS J. 1976.531. 2 SZÉKELYFIGy. 1863.11. 16. 3 SZILYK. 1902. passim; FÁBIÁN P. 1955. passim. 4 TESz.
