Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

volt azonban az, hogy a korábbi, korlátlan kiviteli lehetőségek mind Franciaországba, mind Németországba a XIX. század végére jelentősen rjeszűkültek. Franciaországban a vámokat emelték, ugynakkor megjelent az amerikai (majd orosz és balkáni) fa, ugyanakkor itthon a kincstár az 1890-es évek végén emelte a tőárakat. Tehát a fakereskedők kezdték elveszteni a kezdetben korlátlannak hitt piacot, és keserűen állapították meg 1897-ben:"a világ dongatermelése nincs az állami és a beruházási alap erdeire utalva, hanem ...szükségletét más oldalról is fedezheti."

50 Sőt, egy 1908-ban közölt kimutatás szerint Romániából és Szerbiából már csaknem annyi franciadonga került piacra, mint Magyar-(és Szlavón-)országból. 51 (A balkáni államok az olcsóbb munkaerő miatt jobban állták a versenyt) Németországot illetően pedig csak azt az adatot idézzük, mely szerint még 1893-ban az oda bevitt donga 18%-a került ki Amerikából. Öt évvel később viszont már 42%-a, közben hazánk részesedése 76%-ról 46%-ra esett 52 Ebben a helyzetben csak di fürészipari feldolgozás fejlesztésével lehetett a piacot megtartani. Különösen a vasúthálózat kiépülése segítette elő, hogy a méretes rönköket a feldolgozó helyre szállítsák. Előtte azonban a vágásterületen is mozgatni kellett az óriási rönköket. Gyakran 10-15 pár lóval, ökörrel vonszolták, majd fapallókon készült utakon, erdei vasutakon, 53 illetve az erdőket behálózó csatornákon folyt az anyagmozgatás. Ez azonban biztos beszerzési lehetőségeket kivánt, sőt szerették volna a faiparosok és fakereskedők azt is elérni, hogy a kormány a balkáni (főleg boszniai) fabehozatal ellen védvámokat alkalmazzon. 54 A finomszövetű, könnyen megmunkálható fát évről évre kényszerültek minél nagyobb készültségi fokú termékké feldolgozni, hiszen a piacon kedvező árat csak így érhettek el. Ráadásul a századunkban egyre határozottabban terjeszkedő német faiparosok is helyben Szlavóniában vették meg a fát, dolgozták fel. így a félkésztermékként, illetve a "közvetítési díjért" az egykori, neves cégek egyre kevesebb pénzt kaptak. (3. kép). Az üzemek azonban csaknem minden esetben Szlavóniában létesültek, úgyhogy az ottani ipari munkásság kéthamada a faiparban dolgozott. 55 A fúrészeléssel általában félgyártmányokat, "tönköket" készítettek. Az utóbbiak piaca főleg Anglia és Hollandia volt, míg a boule-(szélezetlen deszka) fa szinte minden piacon jól értékesíthető volt. A pengevastagsággal, illetve az alkalmazott fűrészelési móddal igyekeztek az értékes fából minél kisebb hulladékot kiejteni. A vízszintes vágásirányú keretfïïrészek, illetve szalagfűrészek szintén ezt a célt szolgálták. Ugyanakkor azokat csak gyakorlott fűrészipari munkások kezelhették, hiszen óriási értékről volt szó. Ehhez az ipari jellegű munkához a helyi, főleg városi lakosság nagyobb kedvet érzett, mint a fakitermeléshez. A fűrészipari feldolgozás kiterjedésével a dongagyártás jórészt csak a másra nem használható fára szorítkozott A vágásokban bennmaradó vékonyabb részeket tűzifán kivül - tanningyártásra használták fel. A vidéken - főleg a Szávához közel fekvő területeken - több ttinningyár is létesült Ezek természetesen erős versenyben