Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

péket létesítő vállalkozók szerettek volna többévi vágásra szert tenni, de a kormányzat ezt csak egyszer engedte . így aztán évről-évre meg kellett küzdeni a fáért. Másik oldalról viszont felmerült az is, hogy esetleg a kincstár ne tövön, hanem kitermelt, részben feldolgozott állapotban értékesítse a fát. (Ezt az un. házi kezelést tartották akkor a haladó erdőgazdaság egyik legfontosabb jellemzőjének.) Erre a kérdésre a minisztérium illetékesei 1911-ben úgy válaszoltak, hogy a tőárral is kedvező bevételre tesznek szert, ráadásul nem is kockáztatnak semmit sem. 41 Legfőképpen egyébként a munkásokkal járó vesződségtől féltek. Helyben ugyanis nem volt szakképzett munkerő, a vállalkozók Krajnából toboroztak erdei munkásokat. Elképzelhető azonban, hogy milyen viszonyok uralkodtak, amikor az egyik erdőgondnokság a következő szempontok alapján kért erdőőrt: "(az erdőgondnokság) öregebb és méghozzá csoládos erdőőrt nem alkalmazhat, mert az a felette terhes szolgálatban okvetlenül megbetegszik, és rövid idő alatt tönkre megy, s így csak energikus, fiatal erdőőrök alkalmazhatók." 42 Az árverésektől csak néhány esetben tekintettek el. Tudunk arról, hogv az 1885. évi budapesti országos, 43 illetve az 1888. évi brüsszeli világkiállításra kapott a kincstárnál régebbi üzleti kapcsolatban lévő cég kiváló faegyed rendkiviili kivágására engedélyt. Ugyancsak adtak - külön kártéritésért - egy izben áprilisban is fakivágási engedélyt. 45 Ez azonban nem kérdőjelezte meg természetesen az adott év árverési eredményeit. Még a Dráva Gőzhajó Társulatot is elutasították, mondván, hogy senki nem kaphat kedvezményt, mégha szomszéd, akkor sem.

46 IV. Megvette tehát a fakereskedő az erdőrészben a fát, és hozzákezdett annak kitermeléséhez. Mint már emiitettük, a Krajnából toborzott munkások végezték a fadöntést és a felkészítést. Az erdőkben kalyibákban, igen nyomorúságos viszonyok között laktak, de számukra vonzó volt Szlavónia, hiszen akkor jutottak keresethez (télen), amikor a mezőgazdasági munka szünetelt. Legelőször ledöntötték a fát. A döntésirány pontos meghatározásával, fejszével hajkoltak, majd íves fűrésszel végezték el a döntővágást. A döntésirány meghatározásával a fát is, de a meglévő újulatot is igyekeztek kímélni. Az erdőben járó, kiváncsiskodó (netán üzletelő) emberekre meg úgy vigyáztak, hogy általában reggel és este döntöttek, amikor feltehetően kisebb volt az erdőben a forgalom. A ledöntött fa tulajdonképpen ekkor mutatta meg, hogy mennyit is ér. A korhadások, revesedések, netán rovarkárosítások ekkor derültek ki. Ezért nagyon nagy felelőssége volt a választékoló szakembernek - aki szaktudása révén a vállalkozó teljes bizalmát élvezte -, hiszen súlyos pénzek forogtak kockán egy-egy választék kijelölésekor. Gondoljuk csak meg, a 20-25 méter hosszú, ágtiszta, gyakran 200-250