Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években
ket, össztermelésük évente meghaladta az egy millió csibét. A keltetőközpontokat tenyésztoj ássál az állami ellenőrzés alatt álló baromfifarmok, majd ezek és a baromfitenyésztési mintaközségek látták el. Munkájukat a Külkereskedelmi Hivatal és az exportőrök által kiküldött háromtagú bizottság irányította és ellenőrizte. Az 1930-as évek második felétől kezdve a keltetőközpontok már egyre több magyar gyártmányú gépet is üzemeltettek. Mesterséges keltetéssel egyes vállalkozó szellemű földművesek is foglalkoztak (pl. Orosházán), hogy már az év elején sok jól értékesíthető csirkéjük legyen. Az állami baromfitenyésztési politika további eszköze a baromfitenyésztési mintaközségek szervezése volt. Az első 1929 szeptemberében a Bihar megyei Körösszegapátiban alakult. A mintaközségekben termelt tojásokkal - mint említettük - elsősorban a keltetőközpontokat látták el. így viszonylag egységes, egészségesebb, magasabb hozamú állományok kerülhettek a termelőkhöz, majd árubaromfiként vagy étkezési tojásként a belföldi és külföldi piacra. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara számos baromfitenyésztési mintaközség szervezéséről gondoskodott. A kamara kerületéhez tartozó olyan községek és tanyaközpontok jöhettek ennél figyelembe, ahol legalább 20 olyan kisgazda jelentkezett, akiknek együtt legalább 500 egyöntetű fehér magyar fajtajellegű tojójuk volt, és akik az állami ellenőrzés szabályainak pontos megtartására kötelezettséget vállalva, a helyi baromfitenyésztés egységes irányítására gazdakört vagy gazdasági egyesületi szakosztályt alapítottak. A baromfitenyésztési mintaközségeket ugyanazokban a kedvezményekben részesítették, mint az államilag ellenőrzött baromfifarmokat. (7. ábra) Jelentős volt a Baromfitenyésztők Országos Egyesületének, a vidéki egyesületeknek, a szakirodalomnak és a baromfikiállításoknak állami támogatása is. 13 Utóbb a helyszíni tanácsadás kiépítése végett hasonló célt szolgált a baromfitenyésztési vándortanácsadónők munkába állítása. Először 6 okleveles tanítónőt képeztek ki Gödöllőn egyéves tanfolyamon erre a feladatra. Később már minden keltetőközpontnál működött közülük egy-egy. Majd 1941-1942-ben megkezdték a baromfiak kiterjedt törzskönyvezését. Baromfiipar Az 1920-as évek második felétől kezdve főként az Alföldön tovább fejlődött a hagyományos baromfiipar, amelyben mintegy összefonódott a feldolgozó és a kereskedelmi tevékenység. Bár a baromfifeldolgozó üzemekben hűtőházakat és jéggyárakat létesítettek, a legnagyobbak is munkamódszerük szerint manufaktúrák voltak, ahol az idénytől függően több tucat vagy néhány száz dolgozót foglalkoztattak. 13 1920 és 1938 között a baromfitenyésztés fejlesztését számos szakegyesület tűzte ki célul. Ezek közül a legjelentősebb az 1902-ben alapított Baromfitenyésztők Országos Egyesülete volt. A baromfitenyésztési folyóiratok szerkesztőségei rendszerint feltüntették, hogy lapjuk mely egyesület hivatalos közlönye. Ilyen folyóiratok voltak: „Aprójószág", „Baromfitenyésztők Lapja", „Magyar Baromfi és Tojás", „Majorság" stb.
