Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

WOHLNÉ NAGY ÁGOTA: A gyógynövénytermesztés története Magyarországon a XX. században

művelésre alkalmatlan területek is hasznosíthatók vele. Mások viszont rendkívül érzékenyek, speciális technológiára van szükségünk. S a gyógynövénytermesztés nem ér véget a betakarítással. Akkor kezdődik szinte a folyamat fontosabb része. A szakértő feldolgozás, szárítás, illóolajkinyerés, értékesítés. A gyógynövényekkel való foglalkozás tehát nemcsak a termelők, hanem egy egész sor összekapcsolódó iparág - illóolajipar, gyógyszeripar, élelmiszeripar, kozmetika - közös munkája. Nem lehet egyszerűen csak a növénytermesztés egyik ágaként felfogni. Mint a mezőgazdasági művelés elenyészően kicsiny része, jelentősége valóban csekély. De kultúrtörténeti, néprajzi vonatkozásai vitathatatlanok. Az emberi életet a születéstől a halálig végigkísérik. Egyrészt mint valóságos gyógyszerek, táplálékok, fűszerek, másrészt mint a rendkívül gazdag népi hitvilág fontos szereplői. Itt gondolhatunk a rozmaring szinte megszámlálhatatlanul sok szerepére (udvarlás, esküvő, gyermek születése, keresztelő, stb.) a Szent Iván-éji tűzugrásnál a tűzbe szórt különféle illatos növénykre, a vallásban betöltött fontos szerepére az úrnapi megszentelt füveknek (kakukkfű, stb.). A gyógynövényeket értő, ismerő embert mindig valamiféle különös tisztelet övezte. Az, hogy a növényeket gyógyító funkciójuk miatt gyűjtötték, termesztették, használták, óhatatlanul a tisztelet érzését keltette az emberekben e növények iránt. Csak a beteg ember tudja, mit jelent egészségesnek lenni, és tiszteli a gyógyító embert, tiszteli a gyógyszert, melynek a legfontosabbat - az egészségét - köszönheti. A történelem folyamán a gyógynövények igen hamar „felhívták magukra a figyelmet", s fontosságukat és szükségességüket elismerve az ember termesztésbe vette őket, s termeszti mind a mai napig. Több dologra is használták már a sóval történő összehasonlítást, ha valaminek szerény, ám elengedhetetlenül szükséges létére akarnak utalni. Nos, a gyógynövény is egyfajta „sónak" tekinthető, sőt több annál. Nemcsak ízesít, de gyógyít, díszít, illatosít, színesít, érzelemvilágunkat gazdagítja. Nem véletlen, hogy a válsághelyzetekben, háborúk idején szinte törvényszerűen előtérbe kerülnek, fontos szerepet kapnak ezek a növények A nagyar gyógynövény, a magyar ember kapcsolata a gyógynövényekkel méltán mondható világhírűnek. Az ember-növény kapcsolatnak egy olyan bensőséges összhangja alakult ki nálunk, amelyet maradandó értékként kell fölfognunk. Nem foglalkozik ez az írás a gyógynövények erdélyi vonatkozásaival. Erről külön lehetne egy tanulmányt összeállítani. Az erdélyi gyógynövénykultusz, a népi gyógynövényismeret, s annak a páteri örökségen felvirágzott tudományos kibontakoztatása egy külön gyöngyszeme a magyar „gyógynövényügy"-nek. Elég, ha PÉNTEK János és SZABÓ Attila működésére gondolunk, akik az „Ezerjófű" című munkájukban, vagy az „Ember és növényvilágában tesznek tanúbizonyságot erről. De megemlékezhetnénk KOPP Elemérről is, a kolozsvári Gyógynövénykutató Intézet utolsó igazgatójáról, vagy RÁCZ Gáborról, a szakma mostani kiváló ismerőjéről és terjesztőjéről, s a sort még sokáig folytathatnánk.

37 37 Korszerű gyógynövényhasználat. 1982.7.p.