Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

V. GÓZ GABRIELLA: A Kolozsvári Gyógynövénykutató Állomás működése a századfordulón

A kolozsvári Gyógynövénykísérleti Intézet működése az I. világháborúig A kolozsvári Gyógynövénykísérleti Intézet 1904-ben kezdte meg működését, ami­kor PÁTER Béla az egyetemi botanikus kert mellett gyógynövénytelepet is létesített. Ez a telep a botanikai tanszék és botanikuskert részeként működött, eleinte igen szerény körülmények között. Az első támogatás, amelyet erre a célra kaptak, mind­össze 300 korona volt. PÁTER Béla az intézet célját így jelölte meg: „Ezen intéz­ménynek az a célja, hogy a gyógynövények termesztésének és értékesítésének ügyét szolgálja. Célját akként véli elérhetni, hogy a különböző orvosi növényekkel ter­mesztési kísérleteket tesz, azok tenyészetét tanulmányozza, a szedést és szárítást ki­tapasztalja, az értékesítés körülményeit figyelemmel kíséri, végül pedig kutatás tár­gyává teszi a termesztett gyógynövények tartalmát, hatóanyagát, hogy ebből azok va­lódi értékére következtethessen. Mindezek olyan kérdések, melyek azért fontosak, mert csak így függetleníthetjük a hazai gyógynövénytermesztés ügyét a külföldi irigy versenyzők esetleg alaptalan ráfogásaitól. Telepünk további célja, hogy a gazdakö­zönséget tájékoztassa és útbaigazítsa, a kezdő termelőket megbízható maggal vagy 2. ábra Angelica Archangelica - Angyalgyökér

Next

/
Oldalképek
Tartalom