Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Fülöp Éva Mária: Fejezetek a tihanyi apátság balatonendrédi gazdaságának történetéből (1716—1945)

Borsos István jelentése nyomán úgy határozott, hogy ez utóbbiak állataikat a község legelőjére hajtsák, s utánuk a községnek legelőbért fizessenek.91 1896 áprilisában Bors Mihály jószágkormányzó ismét összefoglalta az erdei legeltetés helyzetét a főapát számára. Eszerint Endréden a hátralékos erdősítések befejezésével legeltethető terület lesz 300 hold, ebből 270 hold 0,8—0,9 zárlatú, tehát fűnövés alig van rajta, 30 hold 0,3 zárlatú, legeltetésre alkalmas. Volt még 19 hold tisztás, amely az erdőőrök állatainak szolgált állandó legelőül. A jabai erdőn is szorult viszonyok voltak legelő dolgában, kényszerűségből a 34 holdas berki rétet — melynél pedig 256,86 forint kataszteri tiszta jövedelmet vettek alapul az adózáshoz — kellett kijelölni állandó legelőül a szarvasmarhák számára. A szántódi erdőt a szántódi gazdaság bérelte az erdészettől.92 Az első világháború évei után — amelynek során az erdészet irányítása átmeneti­leg egybekapcsolódott a somogyi oldal mezőgazdasági irányításával, összefüggés­ben a behívott szakszemélyzet létszámával — az 1922. évi kormányzói számadás részletes képet ad a tihanyi apátság összesen 16 961 kh 866 négyszögölet kitevő földbirtokáról.93 A Somogykerületi Jószágkormányzósághoz Szántód, Tóköz, Jaba és Kapoly,valamint a szántódi pincegazdaság és az erdőgazdaság tartoztak. Ezen belül az erdőgazdaság a következő részekből állott az 1920-as években:94 Erdőrész neve erdő terméketlen szántó ház, kert évi vágás Erdőrész neve kh Jaba-Szántód 2390,6 9 30,4 4,8 24,6 Endréd 421,1 — 10 9 14 Kapoly 695,3 0,6 — 0,6 14 Pócai 174,6 — — — 2 Jabahát—Barkóci 313,9 — — — 7,8 Összesen 3995,4 9,6 44,4 14,4 62,4 Kapolyon volt még emellett 1,18 kh tisztás. Ugyancsak a húszas évekből maradtak fenn a Tihanyi Apátság erdeiről az egyes üzemosztályokat feltüntető térképek.95 Ezek szerint 5 üzemosztályban történt az erdők kezelése, ezekről egy összesített (1. sz. vázlat) és az I., II. és V. számú üzemosztályokról külön-külön is részletezett 4 darab térképvázlat található a Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár Gazdasági Levéltárában, a Tihanyi Apátság iratai közt: 91 Uo. 92 Uo. Bors Mihály jelentése a legeltetésről. 1896. ápr. 1. Szántód 93 BFL GL Somogy kerületi gazdaságok 1922. évi kormányzói számadása 94 Uo. Feljegyzés az erdészetekről. 1920-as évek (az összeállítás elkészítése körülményeinek és időpontjának pontos megjelölése nélkül). 95 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom