Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Mártha Zsuzsanna: Kezdeti törekvések a külterjes magyar baromfitenyésztés fejlesztésére (1914-ig)
lományt. Ekkor az országban a galambokkal együtt összesen 29,35 millió baromfit, ebből 24,96 milliót a mezőgazdasági üzemekben írtak össze. Az utóbbiakból az 5 kat. holdon aluli törpebirtokokon 7,91 (31,7%), az 5—100 kat. holdas kisbirtokokon 14,52 (58,2%), a 100—1000 kat. holdas középbirtokokon 1,58 (6,3%) és az 1000 kat. holdon felüli nagybirtokokon 0,95 (3,8%) millió baromfit tartottak.11 A legtöbbet ekkor is a kisgazdaságokban írták össze. A baromfiállománynak fajok szerinti megoszlását ez alkalommal nem mutatták ki. Az 1884. évi létszámmal szemben mutatkozó csökkenés arra vezethető vissza, hogy november végéig az évi szaporulatnak nagyobb részét már elfogyasztották, vagy piacra vitték. A következő, 1911. évi állatösszeírás nem terjedt ki a baromfira. A parlagi baromfifajok jellemzése, tartásmódjuk Mint többnyire külföldön, Magyarországon is ősidők óta kezdetleges módon, minden vérfrissítés nélkül, gyakran elkorcsosult tenyészanyaggal folytatták a baromfitenyésztést. A népi tenyésztésben csak baromfitartásról, nem pedig tulajdonképpeni tenyésztésről lehetett szó. Keveset törődtek a takarmányozással és a szárnyasok elhelyezésével is. A jobb sorsra érdemes közönséges magyar tyúk évszázadokon keresztül hozzáedződött a rideg tartási viszonyokhoz, e mostoha tartásmód következtében mind hús-, mind tojástermelése megmaradt az eredeti alacsony színvonalon. Pedig a tenyészegyedeknek több nemzedéken át való gondos és következetes megválasztása és az ésszerűbb tartás ott, ahol ezt megtették, megmutatta a magyar parlagi tyúkban rejlő kiváló tulajdonságokat. Erről a magyar parlagi tyúkról jellemzésül írták 1877-ben, hogy sem az időjárás, sem a táplálék iránt nem finnyás; finom rostú, ízletes a húsa, de ennek tömege nem kielégítő.12 Az átlagosan másfél kg súlyú magyar parlagi pusztai tyúkokról az 1890-es években úgy emlékezett meg egy Abaúj-Torna megyei tenyésztő, hogy a hó eltakarodásától a hó leestéig soha enni nem ad nekik, és mégis egész nyáron át szaporán tojnak. Öröm nézni — írta —, mily szorgos jószág ez a magyar fajta. A majorudvarban, az istállók, ólak környékén nem maradhat egyetlen elhullott szem, amelyet meg nem talál. Ez a tyúktípus egész napon át kapar, összeszed füvet, rovart, mindennemű hulladékot, és repedésig telt beggyel ül fel este az ülőre.13 Tény azonban az is, hogy ahány tyúk kapargált egy-egy udvaron, szinte annyiféle volt azok színe, egyedi hús- és tojástermelése. A vegyes állományok tarkaságát egyre fokozta a külföldről mind nagyobb számban hozzánk került fajtákkal történt spontán kereszteződésből származó sok basztard utód. Ugyancsak parlagi fajta 11 A Magyar Korona ... 1. köt. 1897. 111.* és 123.x p.; A Magyar Korona ... IV. köt. 1900. 71.x P-12 GEUPEL E. 1877. 4. p. 13 HEGYI Zs.-né 1898. 220—221. p.
