Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Für Lajos: A csákvári uradalom állattenyésztése, 1920—1944. II.
Egyben messze fölülmúlták a korabeli országos átlagokat.22 Ám sajátos módon elmaradt a herceg Eszterházy-uradalmak tehenészetében — igaz, csak becsléseken nyugvó — 3500 literes átlaghozamok mögött.23 Szórványos adatok utalnak arra, hogy a kimustrált ökröket kisebb-nagyobb mértékben felhizlalták s úgy bocsátották áruba. A szürke és a pirostarka tinók hizlalására azonban sokkal ritkábban vállalkozott az uradalom, mint a háborút megelőző években. A szürke magyar ökrök néhány hetes feljavítása rendszerint a császár-kapratusi, illetve esetenként a csákvári és majki gazdaságokban történt. A karpatusi gazdaságban például 1929. október közepén 26 db ökröt állítottak hizlalásba. A több héten át tartó hizlalás után olyan áron tudták csak értékesíteni az ökröket, hogy a beállítási ár és a feltett takarmány értéke (összesen 12 750 Pengő) 1360 Pengővel meghaladta az eladási összeget (11 389 Pengő).24 A ráfizetéses hizlalásban nyilvánvalóan nagy szerepe volt az éppen akkor kirobbant gazdasági világválság nyomán váratlanul aláesett agráráraknak. Ugyanebben az évben 31 darab — nem tudni, hogy pirostarka vagy szürkemagyar — tinót fogtak hizlalásba előbb a csákvári, majd 1930 első negyedétől a majki gazdaságban.25 Bizonyosan a nyomasztó gazdasági helyzet késztette az uradalmi felügyelőt, Mányoky Józsefet arra, hogy a következő év elején a tisztiszéki ülésen azt javasolta: az uradalom kapcsolódjék be a Szaborszky cég által külföldi tőkével alapított bérszerű tinóhízlalási akcióba. Az akció lényege a következő volt: a bérbe kapott tinók árát nem készpénzzel kellett kifizetni, a ráhizlalt súlytöbbletet viszont a piaci árnál kilogrammonként 20 fillérrel magasabb felárral vette át a hizlalótól a cég. Ilyen módon, hangoztatta Mányoky, a beállítási érték 11%-a lenne elérhető s az uradalom tinónként 55 Pengő tiszta nyereségre tenne szert. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a hizlalásba az uradalom bekapcsolódott, ennek mértéke és eredménye azonban ismeretlen.26 A gazdasági válságot követő években, 1932-től 1937-ig az uradalom nem foglalkozott szarvasmarha-hizlalással. Ekkor azonban a háborús konjunktúra előszelétől is ösztönözve, négy egymást követő évben egyszerre három üzemegységben is újra kísérleteztek: az egyik kimutatás szerint 1937-ben több mint 80, 1938-ban 40, 1939-ben 49 és 1940-ben 31 darab szarvasmarhát hizlaltak a csákvári, császári és fornai gazdaságokban.27 A szarvasmarha-hizlalással azonban 1940-től leálltak, s 22 FÜR Lajos, 1969. 167. p.; GUNST Péter, 1970. 262. p. 23 GAÁL László, 1973. 480—481. p. 24 OL. P. 187. I. E. 3. g. 1930. 25 Uo. P. 188. IV. B. 1/1929. Állatkimutatás. 26 Uo. P. 187. IL A. 1931. Tisztiszéki jkv. Január. Uo. 1932. január. Misem bizonyítja jobban, hogy mind a saját állományból való, mind pedig a bérhizlalást valóban rendszeressé szerette volna tenni az uradalom, mint az, hogy a csákvári gazdaság számadáskönyvében éppen 1930-tól nyitottak egy új rovatot a „hízómarhák" nyilvántartására. Uo. P. 189. 1931. Számadások. Csákvár. 27 MMMA. III. 6201. 77 -78. p. A hizlalásba fogott állomány egy része saját tenyésztésű, más része vásárolt volt. A császár-karpatusi gazdaság vezetője 1940-ben sürgősen kérte 10 db növendék marha beszerzését, részint hizlalás, részint trágyanyerés céljából. OL. P. 187. I. E. 3. g. 1940.
