Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - V. Góz Gabriella: Adalékok néhány nyugat-európai ország szarvasmarhafajtatörzskönyvezésének történetéhez
ben feketetarka jütlandi fajta. (Később Angliából behozatalra került még a shorthorn és jersey fajta).15 Dánia szarvasmarha-tenyésztésének fellendülése a XIX. század második felére tehető (ugyanis az 1870-es években még inkább gabonatermelő ország volt jelentős gabonakivitellel). Az 1870-es évek végén bekövetkezett gazdasági válság késztette Dániát az arányváltásra a mezőgazdaságában. Ezt szemléletesen tükrözik a következő adatok: — A tehenek átlagsúlyának változása: 1850-ben egy tehén átl. súlya: 325—350 kg a századfordulóra pedig már: 450—500 kg — a tejtermelés alakulása: 1861-ben az átlagos tejtermelés: 1000 kg a századfordulóra pedig már: 2750 kg, (az összes állomány évi tejhozamának átlagában tehenenként.)16 1. sz. táblázat A szarvasmarhalétszám 1861—1922 között*1 Ev Szarvasmarhalétszám 1861 1 120 866 1871 1 238 898 1881 1 470 078 1893 1 696 190 1903 1 840 466 1914 2 462 862 1922 2 301 647 Ezeket az eredményeket Dánia az előbbi két fajta mellett tenyésztésbe vett kelet-friz szarvasmarhafajtának köszönhette. A friz szarvasmarhafajta a világ egyik legrégibb és legelterjettebb kultúrfajtája. A lapálymarhák közé tartozik, ún. fekete lapálymarha. A németalföldi Friesland az őshazája. A fekete lapálymarha változatait tenyészterületükről nevezték el. így van hollandi friz, kelet-friz, holstein friz, brit friz. Hollandiában már a IX. században ismerték. A XV. században figyeltek fel tejelékenységére, a környező Északi-tenger melletti országokban. Elsősorban Ostfrieslandban, Észak- és Kelet-Németországban vált honossá. Később Németország egészén kívül Franciaország északi részében, Belgiumban, Angliában, Svédországban is tenyésztették.18 A kelet-friz és hollandi fajtát Svédország-15 FALU 1926. VII. évf. 3—7. sz. 14. p. 16 FALU 1926. VII. évf 3 7. sz. 18. p. 17 FALU 1926. VII. évf. 3—7. sz. 20. p. 18 SCHANDL J. 1962. 124—125. p.
