Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Pálmány Béla: Majorsági állattenyésztés a szécsényi uradalomban (1797—1851)
A szécsényi Forgách-kastély közvetlen szomszédságában, a Strázsa-parton állott egy ilyen major, rovátkolt fából vagy vályogból rakott, zsúppal fedett félszerei, állásai, istállói, cselédlakásai legfeljebb nagyságukban különböztek a jobbágyi szérűskertek gazdasági épületeitől. 1767-ben a modern gazdálkodás bevezetésével kacérkodó Forgách János (1724 —1774) haszonbérbe vette testvérétől a szécsényi birtokrátát, és rögtön „svájcerájt" létesített, valamint újonnan alapított gácsi posztófabrikája számára macedóniai birkákat szerzett be.2 Néhány év múlva azonban meghalt és újításaiból csupán a tejelő tehenek tartását folytatta az uradalomba visszahelyezett özv. Forgách Zsigmondné, illetve fia, József (1763—1832). 1797-ben az egyesített domíniumban 148 öreg és növendék szarvasmarhát számoltak össze, köztük 28 fejős- vagy meddő tehenet és 8 béresökröt. A hizlalásra táplált marhák állománya a kiöregedett jármos ökrökből, mustrált tehenekből kapott állandó utánpótlást. E göblyök számát az összeírások ritkán adják meg, 1797-ből is csak annyi ismeretes, hogy a Strázsa-parton álló majorban összeírt 3 istálló közül az egyikben a béresek által gondozott ökrök, a másikban a tehenek és a növendék állatok voltak elhelyezve, a harmadikban pedig 70 hízómarha számára volt férőhely.3 1813-ban a három ágazat aránya a következő volt: 30 igás ökör, 25 mustrált göböly és 119 istállózott tejelő, illetve növendékjószág (ebből 39 tehén). Ebben az évben szép volt a szaporulat — 36 borjút ellettek a tehenek — de jelentős pusztítást okoztak a marhabetegségek is — ekkor 10, majd a következő télen 21 állat, zömmel másod- vagy harmadfűre menő tinó, üsző hullott el.4 Hiába, a zsemleszínű tiroli tehenek kényes jószágok voltak! A svájceráj fő célja a grófi udvar tej- és vajellátásának a biztosítása lévén bivalyokat is tartottak, mert e lomha jószágoktól a nyár végén is, amikor a tiroli tehenek elapadtak, kitűnő, zsíros tejet fejhettek. 1809-ben 18 bivalyt (köztük 8 tehenet és 4 igás ökröt), 1813-ban pedig 4 ökröt írtak össze. Ez a gyakorlat megfelelt Nagyváthy János ajánlásainak, aki szintén a bivalytehenek híve volt.5 A majorsági szarvasmarhák gondozását a konvenciós alkalmazottak külön csoportja végezte. 1797-ben egy „tehén majoros", két bojtárja, egy bivalyos béres és ostorosa, továbbá egy gulyabeli majoros bojtár" és 6 göbölyös található a konvenciósok jegyzékén. 1817-ben a „tiroli tehenek majorosa", három pásztora, a bivalyok majorosa és egy göblyök mellett dolgozó szolga, 1822-ben a tiroli tehenek négy gondozója és egy bivalyos dolgozott.6 Az igás ökröket természetesen a 4—4 darabot a járomba fogó öreg és ostoros béresek gondozták. A svájcerájos 2 OL P 1882 Forgách es. lt. 14. t. Szécsényi ur. Számadások — FORGÁCH JÁNOS szécsényi uradalom-rátája pénzbevételei és kiadásai (1768). 3 Uo. Összeírások (1797) 4 Uo. Összeírások (1813, 1815) 5 NAGYVÁTHY J. 1822 98. p. 6 OL P 1882 Forgách cs. lt. 14. t. Szécsényi ur. — Összeírások (1797—1822)
