Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Wohlné Nagy Ágota: A kamilla Magyarországon a XX. században

Nagy tételekben való gyűjtése kézzel fáradságos, hosszantartó munka. Szedésére „fésűt" vagy „lapátot" használtak, s alkalmaznak napjainkban is. (4. kép) Ez rövid, vagy hosszú nyéllel ellátott, egyik oldalán fésűfogas, doboz alakú nyitott, vagy csukott tetejű gyűjtőeszköz, korábban fából, újabban fémből készítve. A „fésű" elnevezés valószínűleg onnan ered, hogy korábban az asszonyok fésűvel is tépdesték a kamillát. A kamillaszedővel gyűjtött virág nem olyan szép, mint a kézzel csipegetett. Egy-egy „húzás" után a fésűfogak alatt le kell tépni a hosszú szárakat. A kamillagyűjtés mindig jó keresete volt a szegény népnek, időszaka is akkorra esik, amikor még a gabonaaratás messze van, sürgető munkája nincs, viszont előző évi élelmiszere fogytán van, a kamilla gyűjtésével és eladásával némi keresethez juthat. Általában mindenütt szabadon gyűjthettek, ám tudomásunk van arról is, hogy a múlt században a Hortobágyon hatóság tilalmazta a székfűszedést, mondván, hogy azzal a legelő romlik.28 Hogy ez a rendelkezés nem volt hosszúéletű, bizonyítja egy későbbi gyűjtő (1935-ben) elbeszélése a megyéből: „Megszokták engedni más földjén is hogy szedjék. A tulajdonostól kell megkérdezni. Akár 5. Kamillarostálás a besenyőtelki feldolgozó üzemben. 28 Néprajzi Lexikon 1981. 616. p.