Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Knézy Judit: A somogyi parasztság gazdálkodásának és táji csoportjainak változásai (1850—1914)

Sajátos egységet képezett a Koppány-völgyi ún. kurta falvak csoportja: Bedeg, Kánya, Törökkoppány, Somogyegres és több Tolna megyébe eső falu (Szakcs, Nak, Várong, Döbrököz, Kurd, Szakály stb.). Lakói katolikusok, szép fehér varrásaiknak és piros keresztszemes hímzéseiknek gazdagsága kiemelkedő jelentőségű a vidéken.

92 Az 1920-as években arányos, klasszikus szépségű, hímzett vászoninges női viseletüket fiitteres „pihés" fejdíszű, nagyon bőszoknyás, farpárnás, brokátos, sokszínű, blúzos ruházatra cserélték.

93 A nagyon jómódútól a földnélküli napszámosig és gazdacselédig minden paraszti réteg megtalálható itt, sok volt az idénymunkát vállaló. Másik jellegzetes katolikus néprajzi tömb Karád és környéke; szintén textilmunkái, mégpedig fehér varrásai és keresztszemesei révén vált közismertté az ún. „karádi hímzés" révén; festői viseletük, jellegzetes szokásaik, kőműves és igényes ács, valamint asztalos munkát igénylő építkezésük a századfordulón még virágkorát élte, aránylag sok volt közöttük a középparaszt. Kér, Tab, Gyugy községek evangélikus szlovák eredetű lakói házasodás, viselet, szokások stb. tekintetében külön egységet képeztek. Többségük szegény volt, és aratómunkásnak vagy summásnak szegődött el. Kéren külön falurészen (Burga) laktak kicsiny, szabálytalan telkeken a summások.

94 A német falvak között lényeges különbségek voltak. Megtartotta előnytelen helyzetét pl. Ecseny és Hács (zsellérfalvak), Hácsról sok szegény iparos került ki, sokan ki is vándoroltak. Igen jómódú község volt az evangélikus Somogydöröcske és Bonnya, de hozzájuk tartozott vallás, szokások, házasodás, viselet tekintetében a viszonylag szegényebb Szorosad is. Egészen más jellegű német falu volt a katolikus Miklósi. A külső-somogyi német falvak a XVIII. század végén a dohány- és burgonyatermelésben kezdeményező szerepet játszottak. A XIX. század elejétől továbbra is az igényesebb földművelésben, a csikók nevelésében, valamint a háziiparok űzésében tűntek ki. A különbségek ellenére adódtak sajátos, minden német községre jellemző vonások: pl. a kékre festett bútorzat,

95 a női fej viselet stb. Külső-Somogy északi felében túlnyomórészt magyar — többségében a XVIII. században még teljesen vagy nagyobbrészt református — helységek találhatók, bár voltak tisztán katolikusok is (Zamárdi). Nagymúltú szőlőtermelés dívott e vidéken nemcsak a parti sávban, hanem attól jóval távolabb is (Köttse, Szólád, Som, Ságvár, Ádánd). A szőlőtermesztésben bekövetkezett válságok ellenére is ragaszkodott a parasztság ehhez és jelentős jövedelmet remélt tőle. A XIX. század végén Jankó János elsősorban fehérborosnak mondja a vidéket.

96 A táj lakói viszonylag jómódúak, nem akadt itt elég idénymunkás az uradalmakba, ezért azok a Balaton északi partjáról fogadtak aratókat, summásokat. A vízrendezések után s a halászati részvénytársaságok megjelenésével a halászat már csak igen szűk rétegnek bizto92 NÓVÁK Józsefné, 1971. 69—70. 93 HÓFER Tamás, 1954. 294—303. 94 Saját műemléki felmérések Bedeg, Kér, Somogyacsa községekben 1970. Bádonyban magyar lakosoknál hasonló a helyzet. 95 Németeknél az asztal, szék, sarokpad, bölcső, sőt a polcos kendőtartó is kék alapszínű. Döröcskei asztalosok készítettek szép festett bútorokat. 96 JANKÓ János, 1902. 60—72.