Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcsfajok és fajták a XVI—XVIII. században Magyarországon (Forrás- és adatközlés)

mind betűrendbe szedett jegyzékek. Könnyen kezelhetők, az oktatást, a művelődést jobban szolgálják, mint a szószedetek. A szójegyzékekből és szótárakból kitűnik, hogy a XV-XVII. században Magyarországon már viszonylag fejlett lehetett a növényismeret. A gyümölcsre vonatkozó szó e művekben 28—36. Az alma, birsalma, naspolya, körte, szilva, cseresznye, meggy, őszibarack, mandula, dió, mogyoró, gesztenyefákra és termésükre (gyümölcsükre) megtalálhatók a külön kifejezések. (A besztercei szójegyzékből hiányzik a gesztenye, a Murmelius féle szójegyzékből a meggy.) A Murmelius-féle szójegyzékben az almánál már megkülönböztetik a nyári és téli almát és savanyú almát is. Ugyancsak a diónál is felsorolnak három fajtát: a keményhéjú, a kisbelű és a kedves (feltehetően kedvelt, elterjedt) fajtákat. A Clusius-Bejthe féle Nomenclaturában viszont már a kajszibarack (tengeri barack) és ribiszke tengeri szőlő néven is szerepel. Szikszai Fabricius Balázs szójegyzékben az eddig felsoroltak mind előfordulnak, új gyümölcsfajjal bővül nála a kör, mégpedig a fái egressel, vagy köszmétével. Calepinus a kajszi barackot „kopasz baraczk"-nak nevezi. A köszmétét egresnek írja és nem tesz említést sem ő, sem Szikszai a ribiszkéről. Viszont Szikszai már megkülönböztet édes és keserű mandulát is. Szenei Molnár Albert a ribiszke kivételével minden gyümölcsöt felsorolt, a kajszibarackot ő is „kopasz barack"-nak nevezi. Szótárában először fordul elő a Kajszi szó „Kayzin baraszk"-ként, de latin nevének a „Persicum rubrum sanguineum". (A persicum az őszibarack neve) elnevezést tünteti fel. A vadalma és a vadkörte csaknem mindegyik nyelvemlékben szerepel, sok esetben az erdei fák közötti ismertetésben. Valamennyi műben előfordul a gyümölcskert szava, sőt a Murmelius-féle szójegyzékben az almáskert is külön kifejezésként van feltüntetve. Általában az 1500as években megjelent (a szótártöredékekben természetesen hiányosan) munkákban a kert, a sövény, a kertész, az oltás, az oltvány, oltóág, az oltványos hely, csemetéshely, faültetés, gyomlálás, a fák ágait lemetszők és az ásás szavai megtalálhatók. Murmeliusnál az őszi gyümölcstartó hely, Szenei Molnár Albertnél a gyümölcstartóhely is szerepel. A mezőgazdaságban használt eszközök, mint ásó, kapa, gereblye, stb. ugyancsak mindegyikben előfordulnak. Érdekes a Murmelius-féle szószedetben a szőlőkés és a nyesőkés említése, ami valószínűleg ágvágó kést jelenthet. Szikszai Fabricius Balázs a gyümölcsfák művelésével kapcsolatosan olyan bő szógyűjteményt állított össze, amelynek segítségével könnyen megállapíthatók mindazok a gyakorlati munkák, melyek a XVI. század gyümölcstermesztésére jellemzőek. A nemes fajtát vadalanyra oltották. A fiatal oltványokat sorbaültették, tövüket feltöltötték és az egész csemetekertet kerítéssel védték. A megerősödött kész oltványokat a gyümölcskertbe, előre kiásott gödörbe ültették. A gyümölcsfák gondozása a beteg, rossz ágak ritkításából, metszéséből állt. A gyümölcstermesztés szempontjából igen értékes források a szójegyzékek és a szótárak. Értékes adatokat tartalmaznak a gyümölcsökre, eszközökre és gyakorlati munkákra. Az a tény, hogy e művek készítői és másolói az ország különböző részeiről származtak, arra enged következtetni, hogy az országban sokfelé ismerték csaknem valamennyi gyümölcsfajt, termesztették és gondozták is azokat.