Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcsfajok és fajták a XVI—XVIII. században Magyarországon (Forrás- és adatközlés)

Szikszai Fabricius Balázs már viszonylag sok fajtát ismerhetett, de csak a fajták neveit közli, leírást nem ad róluk. Szójegyzékében az almákat 12, a körtéket 6, a szilvát 5, a cseresznyét 3, a mandulát 2, a diót 2 fajta képviseli. A másik, nyomtatásban megjelent munka, csaknem száz évvel később íródott. Ez Lippai János 1667-ben, halála után kiadott Gyümölcsöskert című könyve, amely a magyar kertészeti szakirodalom alapvető munkája. Ő az első és még két évszázadig az egyetlen, aki ez egyes fajtáknál már nemcsak nevüket írta le, hanem azok jellegzetes tulajdonságait is ismertette. Fajtaleírásai saját megfigyelésén alapulnak, s azok elsősorban az Északnyugat Magyarországon elterjedt fajtákra vonatkoznak. Tudta jól, hogy a fajták száma nagy, de azzal is tisztában volt, hogy ugyanazt a fajtát az ország különböző részén más és más név alatt ismerték. Részletes fajtaleírásával talán segítséget kívánt nyújtani a fajták azonosításához is. „Mind színekben, szagokban, ízekben, állattyokban sok különbség vagyon kőztök; a nevekbe pedig annyi, hogy csak a szomszéd falukban is kűlőmben nevezik őket. Azért találkoznak mind élővel érők, Nyáriak, ósziek, Telelők. Én csak ennyihányat nevezek kőzzülők, á mint ide Posony és Csallókőz-táján nevezik őket." Könyvében minden gyümölcsfaj több fajtával szerepel. Összesen 92 fajtát közölt, amelyek megoszlása a fajok szerint a következő: 26 körte, 23 alma, 10 szilva, 6 cseresznye, 4 meggy, 6 őszibarack, 4 kajszibarack, 4 köszméte, 3 ribizli, 2 birs, 2 mandula, 2 mogyoró. A levéltári forrásokban gyümölcsfajtákra vonatkozó utalások ritkán fordulnak elő. Annál nagyobb az értékük a fajtakutatás szempontjából. A vonatkozó adatoknak, s az említett két mű és az egyéb irodalom segítségével összeállítható egy fajta-lista, mely persze korántsem mondható teljesnek, de mégis tükrözi e korszakban termesztett gyümölcsfajtákat. A fajtaneveket — tekintve, hogy e korszakra vonatkozó hazai pomológiai leírás nincsen — a forrásokban megadott neveik alapján ismertetem. Az áttekinthetőség megkönnyítésére a fajon belül az egyes fajtáknak a betűrendes felsorolását tartottam célszerűnek. Ezen belül tüntettem fel az évszám szerinti előfordulásokat. Ilyen módon megállapítható, hogy a fajta mikor fordult elő először és melyik szerepel mind a két században. Az egyes fajtákról a bővebb ismereteket jegyzetben közlöm. Almafajták — Apró piros alma: 1590: Malum sericum — apró piros alma. (SzikszF. 33.) 1611: Apró piros alma — Malu sericum (MA.— 8—9.) — Báling alma: 1635: Öreg olasz balling alma (Körmöcbánya, Beckó, TörtTár. 1880. 773.) 1667: „Báling-alma, kétféle: Eggyik nagyobb, kinek fele szép piros, fele sárga édes bor ízű, újig is szépen el-áll. A második apróbb, sárga és csak néhutt vörös,