Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcsfajok és fajták a XVI—XVIII. században Magyarországon (Forrás- és adatközlés)

Melius és Beythe füveskönyvei elsősorban orvosbotanikai művek, de a kertészettörténettel foglalkozók számára is sok ismeretet nyújtanak. Az egyes gyümölcsfajoknál a gyógyjavallatok leírása közben egy-egy fajtát vagy fajtakört is megemlítenek, esetenként a gyümölcs kerti és vad változatára is kitérnek. Különösen Beythe füveskönyve nyújt az előzővel szemben részletesebb, alaposabb leírást. Beythe A. Nyugat-Magyarországon élt és bár művét több Herbárium anyagából állította össze, feltételezhető, hogy egyéni megfigyelései, növényleírásai e terület növényeire, illetve gyümölcseire vonatkoznak elsősorban. Művében már elkülönül az őszibarack és a kajszibarack. Az őszibarackról írja: „Deiakul Persicus, Magyarul Barazk fa." A kajszibaracknál közli „Deiakul, Armeniaca, Magyarul, — Tengőrij Barazk, avagy Apró barazk". Elsőnek említi, hogy az őszibarack bizonyos fajtáját is tengeri baracknak hívják. „Kett fele Kedigh az Tengőrinj barazk, mert eggijknek kissebb az gyűmőlche: az másiknak nagyobb. Ez a nagyobbik gyűmőlcűnek Persiaij Barazk a neve". Érdekes, hogy több mint 70 évvel később Lippai is ismertet egy őszibarack fajtát tengeri barack néven. A gyümölcstermesztés szempontjából a legérdekesebb, amit a ribiszkéről ír. Az eddig ismertetett munkákban egyedül Clusius-Beythe I. féle Nomenclaturában szerepel először a ribiszke, „Ribes vulgaris-apró tengőri zőlo" néven. Beythe A. teljesen eltérően a többi növény gyógyászati leírásától, először morfológiai leírást közöl. „Tengeri Szőlőnek nevezetij Deiakul, Ribes Magyarul, Tengőrij Szőlő. Szorító természetű: mint az jeghőnye fának ollyanok az levelij, chak hogy sokkal zőldőbbek, az aghaij kedigh hailekonyak, mellyekról az gyűmőlcheij avagy Szólóij gőrőzdőn kint le figgőnek, eggyijk azkoru mint egy bors szóm, mellyek mikor meg érnek, vőrőssek es savanyu ízűik."

18 Utána már csak Lippai ir a ribiszkéről. „Ez apro vórős, gömbölyű, leves szőlőcske, egy csutkán sok függ: azért nemellyek, Tengeri szőlőnek is hiják: némellyek Sz. János szölöcskéjének, vévén ezt á nevet á Németektül."

19 E gyümölcsfaj termesztését a nyugati országokban a XV., méginkáb a XVI. században kezdték el. Különösen Németországban lehetett kedvelt; kerti utak szegélyezésére, gyümölcsét pedig orvosságnak használták. Hazánkba valószínűleg Ausztrián keresztül jutott el és a nyugati országrészben élő nagybirtokosaink termeszthették. 3. Gyümölcsfajták A XVI. és XVII. században a kertészeti növények fajtái, különösen a gyümölcsfajták egyre jelentősebb szerepet kaptak a hazai főúri kertekben. A nyomtatásban megjelent művek és az eddig feltárt levéltári források jól tükrözik azt a törekvést, miszerint a nagybirtokok az önálló gyümölcskertek kialakítása mellett a fajták számának növelésére törekedtek. A fajták száma egyre nőtt. A korán érő, jóízű gyümölcstermő fajtákért versenyeztek, de a jól eltartható, későn érő fajták is nagy becsben álltak. Felvetődik a 18 BEYTHE A. 1595. 14. 19 LIPPAI 1667. 223.,: „Tengeri szőlő: cserjenövényfaj népies neve a ribiszkék nevéből, máskép: veresszőlő, ámbár van fehér és sárga gyümölcsű fajtája is. (Ribes rubrum.) (CzF. 1874. 6 : 214.)