Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Réz Gyula: A motorekék magyarországi megjelenése és elterjedésének jelentősége

A motorekék magyarországi megjelenése és elterjedésének jelentősége RÉZ GYULA I. Belsőégésű motoros szántógépek, motorekék megjelenése A gőzekék magas beszerzési ára, drága üzemköltségük arra késztették a feltalá­lókat, hogy olyan szántógépeket szerkesszenek, amelyek könnyebb szerkezetűek, olcsóbbak és ezáltal a középbirtokosok részére is elérhetővé válik. Erre a célra legjobban a belsőégésű motoros gépek feleltek meg. A járműmotor németországi feltalálását követően, az első gyakorlati jelentőségű benzintraktort az Egyesült Államokban a Case-gyár készítette 1892-ben. (1. sz. kép) Ezt követően más ameri­kai gyárak is szerkesztettek benzin-, petróleum-üzemű magánjárókat, elkészültek többek között az első Hart Parr, IHC, Twin-City és a Reckord traktorok. A szá­zadfordulón a vonóhoroggal készült benzintraktorokat szántásra már széles kör­ben használták az amerikaiak, amikor 1910-ben Magyarországra került az első Mc.Cormick traktor 1 Az amerikai motorizált szántás Európát sem hagyta tétlenül, 1908-ban Német­országban Robert Stock berlini lakatos szerkesztette meg a világ első motorekéjét. Olyan önjáró szántógépet készített, amelynél az ekekeret az erőgéppel merev szerkezeti egységet alkotott. Az ilyen mintára készült motorekéket merevrendszerű magánjáróknak is nevezték. 2 A motorekéket Kneusel-Herdliczka Ernő így jellemezte: „Különös ismertetője­lük, melynél fogva más szántógépektől első tekintetre megkülönböztethetők, két nagyátmérőjű, keskenytalpú, de hatásos kapaszkodóvasakkal felszerelt járókerék. Ezek tengelyére erős, nagyjában a billenőekéhez hasonló keretszerkezet van szerel­ve, melynek hátsó részén az eketestek vannak; előrészén — mely némileg meg van rövidítve — lebegő helyzetben a motor, a középső részén pedig a járókerekeket hajtó közlőmű van elhelyezve. A keret hátul még kicsiny kerékkel van alátámaszt­va, mely egyúttal kormánykerék gyanánt is szolgál. Ugyanezen kerék állítása által 1 KNEUSEL-HERDLICZKA E. 1925. 39. 2 KNEUSEL-HERDLICZKA E. 1929. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom