Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Knézy Judit: A somogyi parasztság gazdálkodásának és táji csoportjainak változásai (1850—1914)

a népviselet számos vonása (csipkés kontyok,

87 rövid kisbundák — reformátusoknál fehér alapszínű — szűrök mintázata). A megye északi fele mindenesetre sok tekintetben eltér a délitől, bár az egységen belül nagyobb a differenciálódás. A gazdálkodás szintje pl. eltérő a megye északkeleti és északnyugati fele között — az előbbi javára. Itt nagyobb volt a betelepedés, a lakosok többsége katolikus, bár vannak Külső-Somogy déli peremén és a Balaton melletti sávban református tömbök is, valószínűleg folyamatosan fenn maradt lakossággal. A nemzetiségek sorsa is másként alakult: a horvátok többsége (Edde, Lengyeltóti, Osztopán, Pamuk), a szlávok teljesen, a németek jelentős része is elmagyarosodott (Kötcse, Felsőmocsolád, Pusztaszemes). A katolikus falvak életét sok tekintetben befolyásolta, hogy melyik faluval tartoztak közös plébániához (házassági kapcsolatok, névadási szokások), melyik búcsúkba és búcsúkkal kapcsolatos vásárokba jártak. Az egész vidéken elterjedt a kendőből kötött konty

88 (Dél-Somogyban csak katolikusoknál!). A házi szövés — mindössze négy nagybereki horvát (sokac) község kivételével — nem alakult ki, az 1950-es évekig takácsok szőtték a vásznat. Lent nem dolgoztak fel, de a kenderpuhításnak, finomításnak a déli résznél igényesebb módszerei alakultak ki. Itt ismerték a kölyüs kenderdörzsölőt, a kalodásat is, általános szokás volt a kender lábbal való tiprása, „nyomása" és nagyon finom kenderfonalat tudtak fonni.

90 Mint láthattuk, a XVIII. század második felétől Külső-Somogy területe a földművelésre fordított területek növelésével (a három nyomásos gazdálkodás elterjedése), a népesség számának növekedésével a megye legprosperálób vidékének számított. A XIX. század első felében ez megmutatkozott már a viselet kiszínesedésében is. A nők gyári kartont, selymet hordtak ünnepen, a férfiak posztó öltönyt. A vagyonleltárak aránylag rangos és szépszámú gazdasági épületről, elegendő tárolókamráról és pincéről adnak számot. Iparosaival, kereskedőivel Somogyszil fontos szerepet töltött be. A Kapós lecsapolása után felzárkóztak a vízmenti falvak is. Bár gazdálkodásukban az északabbra eső községek csoportjával sajátos paraszti marhatartó körzetet képeztek, néprajzi sajátosságaik mégis elhatárolták őket az Igal környékiektől. Külső-Somogy falvai búzát, rozsot, kukoricát termeltek eladásra. Kocsiszám hordták Balatonboglárra kereskedőknek, felvásárlóknak. Boglárról a gabonaféle egy része a XIX. század folyamán hajón, kompon a révfülöpi magtárba jutott.

91 Burgonyából a külső-somogyiak csak házi szükségletre termeltek. Az állatokat a tabi, nágocsi, enyingi, karádi, igali vásárokon, siófoki, tabi, karádi piacokon adták-vették. Aprójószágot adtak el felvásárlóknak is. A vidék katolikus népének nagy seregszemléi voltak az andocsi búcsúk. 87 KNÉZY Judit, 1978/a. 69—70. A csipkés (kézi horgolású ún. gódakonty selyemkendővel kombinálva a zselici és belső- somogyi református nők eddig ismert legrégibb kontya. ÚJVÁRINÉ KERÉKGYÁRTÓ Adrienne, 1937. 83. 88 GÖNYEY Sándor, 1937. 35—41. KNÉZY Judit, 1978/b. 248—257. 89 SZOLNOK Y Lajos, 1972. 117—162; 169—179. 90 GELENCSÉR Sándor, 1968. 39—55. 91 BARCSAI Tibor, 1939. 21.