Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Gecse Lászlóné: Ifj. Vastagh György magyar szürke szarvasmarha szobrai a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (Tenyésztéstörténeti háttér)
A mezőségi gazdaságban minden állat házi nevelésű volt. A maga nevelte ökrök 6—8 évig rengeteget dolgoztak, majd selejtezve és 4—5 hónapos hizlalás után páronként 14—16 mázsa súllyal keltek el. A tenyészet egyedeire jellemző volt: a kissé darvasba játszó ezüstfehér szín, tövön fehér, hegyén fekete vékony, formás csákó szarvak, hosszú vékony és fekete bojtban végződő farok, felső vonalán egyenes, hosszú és mély (dongás) törzs, kitűnő lábak és élénk mozgás. A mezőházi gulyából kiállított állatokat az 1896. ezredéves és az 1899-i szegedi országos kiállításon díszoklevéllel és első díjjal, Kolozsváron 1881. óta megtartott 16 tenyészállat-kiállításon pedig 32 első, 26 második, 16 harmadik aranydíjjal és több dicsérő oklevéllel tüntették ki. 26 A „Bimbó" nevű tehén a kolozsi állami gulyatelepen nevelkedett. Különös jellegzetessége, hogy a szobrász a nyakában hordott kolomppal örökítette meg. A gulytelep olyan céllal alakult — akárcsak a többi törzstenyészet, — hogy a tisztavérű erdélyi tehenekből olyan tenyészet jöjjön létre, melynek egyedei kifogástalan külleműek, gyorsabb fejlődésűek és bővebb tejelők. (7. kép) Az ősi magyar marha harmadik típusa a hegyvidéken, a havasok területén alakult ki. Ifj. Vastagh György szobrász a „Riska" tehén, a „Busa" és a „Mokány" tehenek szobrait készítette el. 27 Ezek tenyésztői nem ismertek, bizonyosan azt tudjuk csak, hogy inkább a kisemberek, szegényebb sorsú iparosok, napszámosok tenyésztették ezt a típust. Ez a „bbrnyúszámba" menő riska, mokány és busa marha ugyanis minden marok répáért, a figyelmesebb gondozásért és jobb ápolásért busásan megfizetett. A szétszórt havasi falvak lakossága kisebb-nagyobb csordában legeltette az év nagyobb részében. (8. kép) A mokány marha Erdély havasaljai vidékein túl Máramarost is hazájának tartotta, a riska főleg a Szávától délre, Horváth- és Szlavonországban tenyészett, a busa marha pedig Csík és Bereg megyékben terjedt el. (9. kép) Küllemére jellemző, hogy jóval kisebb testű az alföldi és a dombvidéki típusánál. Színe világos vagy sötét darvas, ritkábban rigó és pirók volt. Küllemére jellemző volt a hegedű nyak és a gacsos állás. Kistermetéhez képest bámulatos erőt, kitartást fejtett ki, meredek és sokszor járatlan utakon húzva a szekeret. A havasok „tevéjének" tartották. Hízó- és tejelőképesség tekintetében viszont felülmúlta az előző típusokat. 1000—1200 liter tejet tudott termelni 9—10 hónap alatt, és emellett még borját is felnevelte. 28 26 MMM. Képzőműv. Gyűjtemény Ltsz.: 53.303.1., 53.310.1. 27 ÁSVÁNYI L. 1892. 494. p., KT; Gratz O. 1907. 88. p. 28 WELLMANN O. 1926. 20—21. p.
