Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Gecse Lászlóné: Ifj. Vastagh György magyar szürke szarvasmarha szobrai a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban (Tenyésztéstörténeti háttér)

Istók László a következőképpen írt a Vastagh család otthonáról: „A Naphegy déli lejtőjén fekvő Vastagh-villa három műtermet foglal magába, a legnagyobb Vastagh György szobrászművészé. Egy élet teremtő művészetének sok emlékét, szobrát, rajzát, festményét őrzi. Vastagh György felesége, Benczúr Olga — a nagy Benczúr Gyula leánya — maga is művész. A villa szobáiban többszázéves bútorok, értékes képek szobrok vannak. Hatalmas mappa, tele ló-anatómiai rajzokkal, másfél évig dolgozott a rajzokon az Állatorvosi Főiskolán. Az ábrákon izmok, erek, inak láthatók — mind a természet után készültek.. ."

10 1968-ban ifj. Vastagh György születésének 100. évfordulójára emlékezve a Magyar Mezőgazdasági Múzeum — mint a híres Vastagh-szobrok egyik legnagyobb gyűjteményével rendelkező intézmény — emlékkiállítást rendezett a Vajdahunyadvárában. Annyi év után újra önálló bemutatón szerepeltek az 1896-os milleniumi kiállítás arany érmeivel kitüntetett szobrai, a magyar állattenyésztés büszkeségei.

11 Elsőként a magyar szürke marha szobrait tekintjük át. E szarvasmarha fajtának mindhárom típusát (alföldit vagy sikít, erdélyit vagy dombvidékit és havasit vagy hegyvidékit) megmintázta ifj. Vastagh György. A szobrokat részben a Földművelésügyi Minisztérium, részben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) megbízásából készítette. A szobrok anyaga gipsz, méretük 1 /4-es és festett. Nézzük előbb az alföldi típusú magyar szürke marha szobrokat, illetve azokat a tenyészeteket, melyekből mintáit vette a szobrász. A „Hunyadi" nevű 5 éves bika, a „Hetyke" nevű tehén, a „Citrom" tehén, a „Szántó ökrök" egyedeinek tenyésztője a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok volt, mely e típus kitenyésztésében első helyet szerzett magának az országban.

12 (1—2. kép) A mezőhegyesi rideg gulyát 1860-ban hozták létre az alábbi gulyákból: gróf Almássy Kálmán kétegyházi (1 bika és 10 tehén), báró Wenckheim Béla kamuti (1 bika és 23 tehén), Pallavicini Sándor mindszenti (1 bika és 10 tehén) és gr. Csáky Antal beregböszörményi (1 bika és 23 tehén) gulyájából.

13 Összesen 4 bikával és 57 tehénnel két csoportra osztva indult meg a tenyésztő munka. Egyik az Almássy törzsgulya — ehhez az Almássy, a Wenckheim és a Pallavicini-féle egyedek tartoztak —, a másik tisztán a Csáky-féle egyedekből álló Csáky törzsgulya nevet viselte. A teheneket 3 éves korukban szabad gulyában fedeztették, 1 bikára 25—30 tehenet számoltak. A szaporulat bikaborjait — a legjobb alkatúak kivételével — kiheréltették, az üszőket pedig megfelelő szelektálás után a 300 darabra tervezett anyalétszám kiegészítésére meghagyták. Az alkalmatlan üszőket, teheneket árverés útján vagy mészárosoknak aladták. A rokontenyésztéstől tartva vérfrissítés céljából több gulyából (okányi, alattyáni stb) vásároltak 1—1 bikát. A nemesítés gyorsítása végett 1869-ben a Csáky-gulyából a legnagyobb szigorral kiválasztott 30 tehénből külön törzstenyészetet, ún. „Czifra" gulyát alakítottak ki, melyhez csak a legkitűnőbb Csáky bikákat engedték. Az így kapott tenyészállatokat használták fel a 10 ISTÓK L. M. 1944. VII. 9. sz. Bp. 11 MM, 1968. IX. 25. sz. Bp. 12 MMM Képzőművészeti Gyűjtemény Ltsz. 53.299.1., 53.300.1., 53.336.1., 55.20.1 13 IFJ. MATTESZ J. 1927. 4—5. p.