Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Pintér János: A kecskeméti „Helvécia" telep megalakulása és első évtizede

telepen nagy sikerrel és eredményességgel alkalmazták, és ott 16—20 ft közötti áron hozzá is lehetett jutni, azonban a telepeseknek erre pénzük nem volt, és a homokgyalu vontatásához szükséges igaerővel sem rendelkeztek. Talajegyengetést — planírozást — csak a társaság saját területén, az ún. magánbirtokon végeztek, a telepesek földjein csak a legnagyobb homokdombokat hordták el és terítették szét. Wéber ezt — sajátos módon — így indokolta: „A Tisza melletti szikrai pusztákon az alpári lakosok száz holdjával ültettek planírozás nélkül."

24 Ott azonban kevésbé volt dombos, buckás a talaj, mint Helvécián. Szintén elmaradást jeleznek forrásaink Helvécián a talaj forgatásával kapcsolatban. A „rigolozás"-t a szakemberek közül is sokan feleslegesnek tartották, úgy vélték, hogy nem kell az egyébként is laza homokot tovább lazítani. Csak a magánbirtok talaját forgatták meg 50 cm mélységben Royal ekével.

25 A telepeseknek erre nem nyílott lehetőségük, hiszen ehhez ekét kellett volna vásárolniuk, vagy bérelniük, de erre pénzük nem volt. így kénytelenek voltak a részükre juttatott földterületet kézi erővel megforgatni, de azt is csak ott — és a telepítés után — ahol az erős szél a venyigéket kifújta, vagy „a nagy őszi esőzések vízállásokat erdményeztek".

26 A szőlőtelepítést az első években ásóval vagy kapával végezték, azután fokozatosan — először a magánbirtokon, majd a telepesek földjein is — áttértek az ültetőfúró használatára. Helvécián többségében sima vesszőkkel folyt a telepítés, a magánbirtokon gyökeres vesszők elültetésére is sor került. A vesszőt úgy helyezték a gödörbe, illetve később lyukba, hogy csak a legfelső szem maradjon a talaj felszíne felett. Ezt a szemet pedig „becsirkézték", azaz egy-két nagyobb marék nedves homokkal befedték. A vesszőket 130 cm sor- és 60 cm tőtávolságra ültették, arra gondolva, hogy a kézi művelésről mielőbb áttérhetnek a lókapa használatára.

27 A kipusztult vesszőket újratelepítéssel, vagy bújtatással pótolták. 1896-ban már a vesszőiskolát is létrehozták, ennek szakszerű kezeléséhez Koritsánszky János, Miklóstelep igazgatója adott tanácsokat. A szőlővesszők egy részét Miklóstelepről szerezték be, de Wéber az ország különböző tájairól hozatott ültetnivalót, általában a szőlővesszők árát — azaz minél olcsóbb beszerzési költségeit — és nem azok minőségét tartva szem előtt. A vesszők túlnyomó többsége a tömegbort adó fajták közül került ki. Helvécián az 1890-es években legnagyobb részt az alábbi fajtákat telepítették. A fehér borfajták közül: Kövidinkát, Furmintot, Mézes fehért, Zöldszilvánit, Piros veltelinit, Semillont, Szlankamenkát, Ezerjót; a vörös borfajták közül: Nagyburgundit, Kadarkát, Oportót, Cabernet-t; a csemegeszőlők közül pedig a különböző Muscat és Chasselas fajtákat, továbbá a Madelaine royal-t, Madelaine angevine-t és egy Mathiász fajtát: az Ezeréves Magyország emlékét telepítették.

28 Kisebb területen 24 BKML Kecskemét város polgármesteri iratai. 1—1364—893. 12.347/894. 25 BKML Kecskemét város polgármesteri iratai, sz. n. Bericht an die Kompossessoren der Kolonie Helvetia. Bern, den 30. Juni 1896. 26 BKML Kecskemét város polgármesteri iratai. 1—1364—893. 12.347/894. 27 BKML Kecskemét város polgármesteri iratai. I —1364^ 893. 15.114/896. 28 U. o.