Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Pintér János: A kecskeméti „Helvécia" telep megalakulása és első évtizede
ból kell állnia". Ez utóbbi feltétel beiktatásánál nyilvánvalóan az igaerö és a saját szükségletre szolgáló tejtermékek biztosítása mellett a szőlőtermeléshez használható istállótrágya garantálása volt a ki nem mondott célkitűzés. Tíz lakásonként legalább egy kutat is kellett fúrni. Az épületek műszaki színvonalát — enyhén szólva — alacsonyra szabták: „ ... az építkezés oly módon történhetik, amiként a vidéken a szegényebb sorsú mezei munkások szoktak építkezni". A telepeseket „az ország más községeiből" lehetett csak toborozni, Kecskemétről, illetve környékéről nem. Ezt hamarosan úgy módosították, hogy a „Balaton vidékén, avagy szélesebb értelemben túl a Dunán, phylloxera által sújtott lakosok közül" tevődjenek össze a telepesek. A szőlőtelepítéssel kapcsolatos teendőket minden telepessel külön bérszerződésben szabályozták. A szerződés legfőbb vonzerejének az tűnt, hogy 30 év múlva az épület és a hozzá tartozó szőlőterület ingyen és véglegesen a telepes tulajdonába kerül — ha azt kölcsön nem terheli. Az aláíráskor a telepeseknek mint távoli cél lebegett szemük előtt saját és gyermekeik önállóságának lehetősége, a „szőlőbirtokos gazda" illuzórikusán magasztalt és vágyott rangja. A várható nehézségek, emberfeletti erőfeszítések szerződéskötéskor háttérbe szorultak, pedig korábban is szőlővel foglalkoztak, s ismerték e munka szinte minden kínját és keservét. A szőlőtelep területéből 400 holdat a társaság saját elképzelése szerint használhatott, a szőlő- és gyümölcstermesztés érdekeit szem előtt tartva. A szerződés azt is rögzítette, hogy a telepesek külön községet nem alakíthatnak. Abban az esetben, „.. . ha ismert, vagy most még előre nem látható szőlőbetegségek (phylloxera, peronospora viticola, black-rot, gyökérpenész stb.)" a társaság által „megvett területnek az országos szokás szerint megállapított védekezés alkalmazása dacára szőlőmívelésre való használatát 5 egymás után következő évben oly módon lehetetlenné tennék, hogy a vállalat . . .semmiféle jövedelemben nem részesülne", a szerződésben foglalt szőlötelepítési kötelezettségek érvényüket vesztik és a társaság a területet tetszése szerint értékesítheti. Az adásvételi szerződést 1893. október 12-én írták alá Lestár Péter polgármester és Wéber Ede — utóbbi most már mint a „Helvétia nevű közbirtokosságnak" képviselője. 15 A szerződést a város törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1894. január 16-án hagyta jóvá. 16 A társaság tagjainak túlnyomó többsége — mint ez a telep elnevezésében is kifejezésre jutott — svájci tőkepénzes volt. Közülük néhánynak a magyar fővárosban is volt ingatlana, s így mint „budapesti lakosok" kerültek az aláírók közé. A többiek pedig: Eötvös Károly, Eötvös Bálint ügyvéd, Wéber Ede és Emil Weber bécsi „udvari konyhafőnök". A Helvécia szőlőtelep tulajdonosai a következők voltak részesedésük arányában: Emil Rüfenacht (Bp) - 50/330, Wilhelm Thormann (Bern) — 40/330, Hans Stucki (Worb) — 32/330, Hans Steiger (Bern) — 30/330, Christian Trachsel (Bern) — 20/330, Elisabeth Rüfenacht-Dietrich (Bern) — 15/330, Hermann Rüfenacht (Bern) — 12/330, Adolf Gugger (Bern) — 12/330, Anna Bernhard (Worb) — 12/330, Wéber Ede (Kerepes) 15 BKML Kecskemét városi iratok. 4470—1905. Hivatalos másolat az 1893. október 12-i „Adásvételi szerződésiről. 16 BKML Kecskemét város közgyűlési jegyzőkönyve 34/1894.
