Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Emlékezés Matolcsi Jánosra - P. Hartyányi Borbála: Matolcsi János agrármúzeológiai munkássága

sabb feladatok is. Az agrármuzeológia elvi kérdéseinek tisztázása után megkezdődött azoknak átültetése az intézet gyakorlati tevékenységébe. Az 1960-as évek kezdetén Matolcsi János a múzeum munkatársainak és a tudományos társintézetek képviselőinek részvételével széleskörű vitát kezdeményezett a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fejlesztésének irányelveiről. Ezek az irányelvek a múzeum tennivalóit — a szemléltető oktatásban betöltött szerepen túlmenően — a fokozott tárgy- és anyaggyűjtésben, a tudományos agrártörténeti munka elmélyítésében, s vele egyidejűleg az emiitett feladatok teljesítéséhez nélkülözhetetlen agrártörténeti kutatóbázis megteremtésében fogalmazták meg. Túlzás nélkül mondható, hogy a múzeum életében, további tevékenységében sorsdöntő fordulatot jelentett az irányelvek elfogadása. Hosszú időre meghatározta a múzeum tennivalóit, s megalapozta a tudományos kutatómunka kiszélesítését, elmélyítését. Ebben az időben a fentiekből adódóan ugrásszerűen megsokszorozódtak a múzeum kötelezettségei. A magyar mezőgazdaság szocialista átalakulását figyelembevéve, elindult az állandó kiállítások rekonstrukciója. Az addigi kiállítások gerincét ugyanis az 1950-es években alkalmazott kisparaszti munkamódszerek szemléltetése képezte s a korszakra jellemzően csak előremutatásként emelték ki a szocialista nagyüzemek előnyeit. A lótenyésztési és vadászati kiállítás kivételével 1967-ig valósággal megújhodott az intézet valamennyi állandó kiállítása. Mindezeken túlmenően számos időszaki kiállítás tette változatosabbá és színesítette a szemléltető oktatást. Mennyi mindent szeretett volna fiatalos türelmetlenséggel a múzeumi munkában jobbá, színvonalasabbá tenni, egyszerre számos új feladatot megvalósítani! Látva, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság örvendetes térhódítása a kisparaszti gazdálkodásban addig általánosan használt munkaeszközöket egyik napról a másikra teszi elavulttá, szükségtelenné, hogy a növénytermesztésben, állattenyésztésben a kialakult helyi tájfajták helyett a nagyobb hozamot biztosító, de nemesített fajta válik egyenuralkodóvá, sürgette az elavult munkaeszközök múzeumi gyűjtését, a mezőgazdaság fejlődéstörténetének bemutatásához nélkülözhetetlen tárgyak, tájfajták, egyéb dokumentumok megőrzését. A múzeumi gyűjtemények gyorsabb ütemű gyarapítása érdekében bevezette a múzeumi gyakorlatban addig nem ismert „külső gyűjtőhálozati rendszert". Az 1960-as években felgyorsult tárgygyűjtés rövid idő alatt megsokszorozta a gyűjteménytárak anyagát. Ebben az időszakban számos, ma már alig vagy egyáltalán nem található, mezőgazdaságtörténetünk dokumentálására alkalmas eszközt, egyéb emléket sikerült összegyűjteni. Ám nem lehet teljes a képünk, ha elhallgatnánk, hogy az intézeten belül számtalanszor, olykor kimondottan heves polémiát váltottak ki a tárgy-gyűjtésben alkalmazott módszerek. A feltárt fogyatékoságok megszüntetése érdekében 1962-ben a külső gyűjtőhálózat és a muzeológusok gyűjtési tevékenységére rendszabályokat foganatosított, majd négy évvel később a múzeum munkatársaiból bizottságot alakított, hogy feltárják a hiányoságokat, s javaslatot tegyenek a múzeumi tárgygyűjtés új rendszerének kimunkálására.